RETRO RÁDIÓ

Hihetetlen: telefontöltőt operáltak ki egy férfi gyomrából – fotó

Ezekkel a töltőkkel volt gond
Ripost
Szerző
Ripost
Létrehozva2020. 06. 30. 11:00

Műtét közben távolították el a férfi szervezetéből a kábelét.

Egy 30 éves férfi orvoshoz fordult, miután erős hasi fájdalmai voltak. Nem világos, hogy került a kábel a férfi szervezetébe, de az orvosok arra gyanakodnak, hogy lenyelhette vagy szexuális együttlét során felhelyezhették neki.

A segítségre szoruló férfi elmondása szerint véletlenül nyelte le a kábelt. A kórházban két napon keresztül hashajtóval kezelték, majd a műtét során egy vékony vágást ejtettek a hasfalán, hogy hozzáférjenek a bélrendszeréhez. Ezután távolították el a hasüregéből a 61 centiméter hosszú vezetéket.

A 45 percig tartó beavatkozást öt orvos végezte az észak-indiai Guwahati kórházban. A műtétet végző egyik szakember a brit Metro oldalának elárulta: 25 éves karrierje alatt ilyet még sosem tapasztalt.

„Mivel természetes úton nem távozott a töltőkábel, a műtét mellett döntöttünk. Lehet, hogy igazat mondott, de nem vagyunk benne biztosak. Vannak ugyanis, akik különös dolgokat művelnek szexuális aktus közben. Ha így történt, ez az ember kissé túl messzire ment” – mondta az egyik orvos.

A férfit az operációt követően három napra megfigyelésre még bent tartották, de azt követően távozhatott az egészségügyi intézményből.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.