RETRO RÁDIÓ

Döbbenetes műtétet hajtottak végre az amerikai tengerészgyalogoson

Létrehozva2019. 11. 25. 13:45

A brutális háborús sérülés miatt hosszú évekig úgy tűnt, képtelen lesz újra nemi életet élni, és nem csoda, hogy depresszióba esett. A kockázatos operáció azonban új életet adott neki. Sokkoló felvételek!

A férfi hátborzongató balesetet szenvedett Afganisztánban: 2010-ben egy rajtaütés során egy útszéli bomba robbanása miatt elveszítette mindkét lábát, a hasfala egy részét, és a nemi szerveit. A férfi megtanult protézis lábakkal járni, ám érthető okok miatt a baleset után az öngyilkosságot fontolgatta – azonban az a remény tartotta benne a lelket, hogy átültetéssel pótolható lesz idővel a férfiassága. A műtét pedig meg is történt, 2018-ban…

Fotó: Profimedia

A Baltimore-i Johns Hopkins Egyetemi kórház orvosai végezték a 14 órán keresztül tartó beavatkozást tavaly októberben. A neve elhallgatását kérő tengerészgyalogos azóta képes állva elvégezni a dolgát, sőt, az erekcióra is. Egy interjúban azt mondta, hogy élete legjobb döntése volt, hogy beleegyezett a műtétbe. Rengeteget várt rá: plasztikai sebészével, Dr. Richard Redett-tel 2013-ban konzultáltak először. A doktor szerint a férfi ideális alany volt a péniszátültetésre. Csakhogy a megfelelő donorra sokat kellett várni…

null

null

Péniszátültetést egyébként egészen eddig az esetig mindössze négy alkalommal végeztek az egész világon. Amint megtalálták a megfelelő donort, azonnal értesítették a tengerészgyalogost, és az orvosok belefogtak a kockázatos műtétbe. Ugyanis a pénisz mellett a hasfalat és a herezacskót is átültették. A heréket nem; ugyanis annak etikai akadályai lettek volna. A sebészek artériákat, idegeket, vénákat és véredényeket kellett egymáshoz öltsenek. A veszélyes műtét jól sikerült, de a neheze csak ez után jött: nem volt biztos ugyanis, hogy a tengerészgyalogos szervezete elfogadja az idegen szervet.

null

null

Az átültetett pénisz és vele együtt a bőr eleinte bedagadt, vörös lett, de végül nem lökődött ki. Az orvosi team vezetője úgy nyilatkozott, hogy remélhetőleg a férfi a későbbiekben orgazmusra is képes lesz. A műtét után rengeteg gyógyszert kapott, hogy a szervezete ne lökje ki az átültetett péniszt, és a férfi azóta jó úton halad afelé, hogy teljes életet éljen. Bár arról, hogy elvesztette a férfiasságát, hosszú ideig csak a családja tudott, most mégis beleegyezett, hogy a sajtó beszámoljon az esetről. Méghozzá azért, hogy azok a veteránok, akik hasonlóan súlyos sérülést szenvedtek, tudják, hogy van remény…

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.