
Brutális felvétel kering az interneten. A videón a 27 éves Berenger Rose látható, aki nem mellesleg egy felkapott modell. A meggyötört nõ testén kék-zöld foltok és a brutális bántalmazás nyomai láthatók.
![]()
A videót a Rose férje, Shane Cuthbert készítette, nem másért, mint hogy a barátai előtt hencegjen vele.
A pár még csak egy éve házasodott össze. Rose elmondása szerint minden egy pofonnal kezdődött, melyet követően mindennapossá vált életükben a bántalmazás.
A férj a gyönyörű modellt teljesen elzárta a külvilágtól, Rose még szólni sem tudott senkinek, mert attól félt, hogy még jobban megverik. Telefonját a férfi állandóan ellenőrizte, semmilyen kapcsolattartást nem engedett a külvilággal.
Módszeresen tönkretette nemcsak a nő testét, de a lelkét is.
A modell addig nem is mert beszélni a történtekről, amíg a férjét le nem tartóztatták. Rose egy tévéműsorban mondta el, mi történt vele, ebben az adásban be mutatták a bizonyítékként szolgáló videót is. Az interjúban bevallotta, hogy férje farudakkal ütötte, de előfordult, hogy fémre váltott, vagy sajtreszelővel kínozta.
Az interjút a közös lakásukban vették fel, ahol gyakorlatilag mindent szétvert a férje. Kiderült az is, hogy Cuthbert többször megerőszakolta a saját feleségét, és egy babát is elvesztettek a durvaságok miatt, Rose ugyanis elvetélt.
„Minden nap arra gondoltam, hogy én leszek a következő áldozat. Én leszek a következő nő, akit megölnek.”
„Nekivágta a fejemet a falnak, vagy az ágytámlának. Nem volt magánéletem. Még a fürdőszobába se mehettem úgy, hogy be lett volna zárva az ajtó-mondta Rose.”
Az élet furcsa fintora, hogy a férfit végül saját videója juttatta börtönbe...







