
Sitten töltötte a nászéjszakát az ifjú pár
Felfüggesztett börtönbüntetést kapott nászajándékba a helyi bíróságtól egy brit házaspár. Az esküvõjük éjszakáján gurult el a gyógyszerük.
![]()
Joseph Shannon és Kristina Perczyk első pillantásra olyanok voltak esküvőjük éjszakáján, mint bármely fiatal házaspár: boldogok és részegek. Csakhogy a nászéjszakán nem szokás rendőröket verni, és aztán bilincsben tölteni a hajnalt.
Egészen addig rendben is ment minden, amíg véget nem ért a ceremónia hivatalos része, ám a lakodalom után néhányan még úgy gondolták, felugranak bulizni az ifjú párhoz.
Ezt nem kellett volna: a szomszédok hajnalban már nem bírták a ricsajt, és kihívták a rendőröket. A kiérkező yard a ház lépcsőjén találta az ifjú férjet. Felébresztették, ám ő támadólag lépett fel ellenük, ezért megbilincselték.
![]()
Ekkor jelent meg az ajtóban a dühös ara – aki, mint később elmondta, csak a férjét akarta védeni –, és fúriaként támadt a rendőrökre.
Végül a helyi fogdán, külön cellában töltötték a nászéjszakát.
![]()
Az augusztus végi incidens után viszonylag gyorsan lezárta az ügyet az illetékes bíróság. A feleségre, aki a bíró indoklása szerint már megkapta a büntetését azzal, hogy álmai estéjét zárkában volt kénytelen tölteni, egy év felfüggesztett börtönbüntetést rótt ki, míg férjének 120 órányi közösségi munkát és kötelező alkohol-elvonó kúrát írtak elő.






