RETRO RÁDIÓ

70 napos emberkísérlet a NASA-ban! Készülődik a Mars-expedíció?

Ómolnár Donát
Szerző
Ómolnár Donát
Létrehozva2015. 09. 30. 22:15

A NASA emberkísérlete elsõre gyerekjátéknak tûnik, de korántsem az. Több mint két hónapig egy helyben feküdni igenis embert próbáló feladat!

A NASA az utóbbi években több, mint 50 emberen hajtotta végre ezt az emberkísérletet. A résztvevők a teszt 70 napja alatt nem kelhettek föl az ágyból. A kísérlet során a tudósok a csontok és az izomzat elváltozásait figyelték meg kritikusan ingerszegény környezetben. Az eredmények hasznosak lehetnek a jövőbeli, hosszú űrmisszióknál, akár a Marsra utazáskor is.  Aki teljesíteni tudta a kihívást, 18 ezer dollárral - átszámítva kicsivel több, mint 5 millió forinttal - jutalmazták.

Az egyik résztvevő, Drew Ivanicki mesélt a tapasztalatairól a NextShark-nak. Õt az amerikai űrügynökség 25 ezer emberből választotta ki. A férfi egy internetes hirdetésre jelentkezett. Azt gondolta, ennél egyszerűbben nem lehet pénzt keresni. A követelmények viszont közel sem voltak barátiak.

Mindenekelőtt szigorú diétán volt, és mindvégig tartania kellett 90 kg-os súlyát. Nem szabadott felülnie és a kezét is csak könyökén alul mozgathatta. Egy látogatója lehetett minden héten, viszont egymással tilos volt a szemkontaktus. Egyedül az olvasás és napi fél óra internet volt engedélyezett a kikapcsolódásra. Az étkezést és az ürítést is fekve kellett megoldania.

Drew utólag úgy értékelte a kísérletet, hogy talán jobb lett volna kihagyni. Menet közben többször gondolt is rá, hogy kiszáll. Mindezek ellenére végigcsinálta. Körülbelül 3 ezer forintos órabérért, ami azért nem rossz pénz, ha az embernek csak feküdnie kell.

(IFLS)

Ripost hírek
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.