RETRO RÁDIÓ

Verstappen végre megkapta új, több millió forintot érő Herendi-trófeáját

B.V.
Szerző
B.V.
Létrehozva2023. 08. 30. 15:15

A Herendi manufaktúrának egy hónap kellett a pótláshoz

Mint ismeretes, a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíjat még júliusban a regnáló világbajnok Max Vertsappen nyerte, Lando Norris és Sergio Perez előtt. A dobogósok a hagyományokhoz híven Herendi porcelánból készült díjat kaptak, azonban a győztesnek járó trófeát Norris az ünneplés során véletlenül összetörte.

Max Verstappen itt egy helyett már két részletben fogta a milliókat érő darabot. Fotó: Ripost

Az eset felháborodást okozott a világsajtóban, pláne hogy a 23 éves brit pilóta eleinte teljesen elviccelte azt, hogy tönkre tette a 15 millió forintot érő trófeát, amit fél évig készítettek. Az egyedi darabokon harminc ember dolgozott a massza forma készítésétől kezdve a festésen át az égetésig.

Az eset után Simon Attila, a Herendi Porcelánmanufaktúra vezérigazgatója közölte, hogy habár nagyon fáj a szívük az összetört serlegért, újra elkészítik azt, és igyekeznek minél hamarabb eljuttatni Max Verstappennek. A holland végül a tegnapi nap folyamán meg is kapta a pótolt díjat, amit győzelméért kapott. Az új Herendi-trófea azért készülhetett el most egy hónap alatt fél év helyett, mivel már maga a formaváza megvolt, és „csak” festeni és díszíteni kellett. A hungarikumot maga Simon Attila személyesen adta át Verstappennek, akivel ott volt a baj okozója, Lando Norris is.

Az Instagramra feltöltött videók alapján hallani, ahogy viccelődnek azzal, hogy a fiatal McLaren versenyző nem érhet a trófeához újra, majd maga Norris még egy vicces képet is feltöltött, amin a kezében egy olyan borítékot fog, amire az van írva: 

Mr. Lando Norrisnak, McLaren.

 Tárgy: számla.

Természetesen azt, hogy Norris valóban kapott-e csekket a pótlásról, vagy hogy valaki megtéríti-e a kárt a Herendinek senki nem tudja. Egy biztos: a 2023-as Magyar Nagydíj után egy hónappal végre minden dobogósnak megvan a tökéletes porcelán díja. Ráadásul az ügy akkora zűrt kavart az interneten, hogy a Herendi ennél jobb PR-reklámot nem is kaphatott volna idén. 

 

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.