RETRO RÁDIÓ

Milák Kristóf nagyon titkol valamit, fotókon a bajnokok visszatérése

Létrehozva2024. 04. 10. 15:56

Két olimpiai bajnokunk egyaránt főszereplője az úszók országos bajnokságának.

Milák Kristóf szó szerint mindenkit megdöbbentett az úszók országos bajnokságán. Olimpiai bajnok klasszisunkat egy év után láthatjuk újra versenyezni. Semmit nem tudtunk edzettségi állapotáról, a szakma is féltette őt a párizsi olimpia előtt. Ehhez képest kedden aranyérmet szerzett 100 méter gyorson, szerdán pedig kedvenc számában, 200 méter pillangón jobb időt úszott, mint tavaly ilyenkor – írja a Magyar Nemzet

MIR_2807
Milák Kristóf / Fotó: Magyar Nemzet, Mirkó István

Milák egyelőre nem nyilatkozik a rá váró újságíróknak, így továbbra sem lehet tudni, mi történt vele az elmúlt időszakban. Arról is lehetett hallani, hogy titokban Ausztráliában készült. Az azonban biztos, hogy edzőjével, Virth Balázssal csak öt hetet edzett együtt.

Virth Balázs a Magyar Nemzetnek elmondta, Miláknak még hiányzik az állóképessége, bár azt hangsúlyozta, hogy a gyorsasága megvan. A felkészülés kezdetén ez nem kirívó meglepetés, a nagy kérdés, hogy nagyobb tempó mellett is bírja-e majd a végét, erre a döntőben kaphatunk választ. 

Az mindenesetre sokatmondó, hogy egy délelőtti úszással máris a hetedik helyen áll az úszók rangsorában az idei legjobb eredmények alapján.

Milákhoz hasonlóan Hosszú Katinka is nagy visszatérő, másfél év után versenyez újra. Ő 200 pillangón bronzérmes lett, igaz, az olimpiai szinttől még messze el van maradva. Nyárig lehet arra esélye, hogy megszerezze a kvótát a párizsi játékokra. 

Az alábbi fotóra kattintva galéria nyílik!

MIR_2807
20240409_1072_KAR
20240409_1038_KAR
MIR_2505
MIR_2779
20240409_1026_KAR
20240409_1004_KAR
20240409_1017_KAR
MIR_2534
MIR_2724

 

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.