RETRO RÁDIÓ

Félmeztelen fotó, titkairól mesélt Liu Shaolin Sándor

Félmeztelen fotó, titkairól mesélt Liu Shaolin Sándor
sk
Szerző
sk
Létrehozva2020. 07. 18. 14:40

Az olimpiai bajnok sportoló számos tetoválással büszkélkedhet. Most ezekről és jelentésükről mesélt.

Tucatnál is több, tizennégy tetoválás borítja az olimpiai bajnok rövid pályás gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor testét. Az első alkotást, egy korcsolyacipőt 14 éves korában tetoválták rá, de nem tetszett neki, ezért két évre rá leszedette, igaz, a nyoma máig látszik a mellkasán.

„Nem tudom megmondani, honnan jött ez a rajongás, hiszen a családban a tesómon kívül senki sincs szétvarrva, sőt, apukám ki nem állhatja” – mondta Sanyi, aki a Borsnak megmutatta tetoválásait.

Fotó: Bors

A daru tetoválás 2019-ben került a sportoló mellkasára.

„A kínai mondás szerint a daru az örök élet jelképe. Szeretnék halhatatlanná válni a sporteredményeim által.”


Fotó: Bors

Jobb alkarjára idén került fel egy „kigyúrt agy”.

„A versenyeken csupán az arcomat látják az emberek, de a siker fejben dől el. Azért is kigyúrt az agy, mert annak kell a legerősebbnek lennie ahhoz, hogy nyerj.”


Fotó: Bors

Az összes tetoválást, és azok jelentését megnézheted a Bors cikkében.

Ripost hírek

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.