Létrehozva: 2021.10.02.

„Úgy bánt velünk, hogy...” – Cseh László pokolian összeveszett az edzőjével

Elmérgesedett a viszony a mester és tanítványa között, súlyos vallomás az uszodából.

Több éves elfojtott harag, szorongás fakadt ki a búcsúzó Cseh Lászlóból. A pályafutását a tokiói olimpia után lezáró világbajnok úszó a karrierjét összegző interjúban beszélt a sikerekről, kudarcokról, haragról. A Nemzeti Sportnak először elevenítette fel az utolsó éveket abból az időszakból, amikor Turi György volt az edzője.

Cseh László
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Az úszó és a mester között 2011-ben egy verseny után romlott meg végleg a viszony, ezt követően évekig úgy dolgoztak együtt, hogy szinte alig kommunikáltak egymással.

„Nagyon haragszom rá – mondta Turi Györgyről Cseh László. – Nem beszélünk egymással, nem keresem a társaságát. Úgy bánt velünk, ahogyan nem lett volna szabad. Igazán azóta vagyok dühös rá, amióta új helyre kerültem, amióta Plagányi Zsolt mellett rádöbbentem és tapasztaltam, lehet másként is.”

Cseh elmondta, a 2012-es londoni olimpiára esélyesként úgy utazott el, hogy szinte egyedül készült fel. Feszült volt amiatt, hogy edzője állandóan ideges, ingerült. Állítja, ezeket a problémákat már biztosan nem lehet megbeszélni.

„Úgysem értené... Ő a mai napig másként gondolkozik, és visszahallottam azt is, hogyan vélekedik rólunk. Nincs értelme elmondani.”

origo.hu

Hamarosan rendkívüli bejelentést tesz Orbán Viktor és Hszi Csin-ping

origo.hu

Újra együtt Stana Alexandra és egykori párja

borsonline.hu

Házasság első látásra: Dobta Hildát és máris becsajozott Laci?

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

origo.hu

Újabb ország kezd nukleáris hadgyakorlatba, egy lépésre az atomháború

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

TÜZELŐÁLLÁS

Megviselik az események, Szoboszlai eltűnt az emberek elől

TÜZELŐÁLLÁS

"Egyetlen komoly ellenfél" - születésnapi ajándék lenne az olimpia a legendás kapitánynak

TÜZELŐÁLLÁS

Dárdai Pált az önvédelem vezérelte, jól tette, hogy faképnél hagyott mindenkit

TÜZELŐÁLLÁS

Leszállt a buszról, azonnal letartóztatták a brazil válogatott futballistát

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria