Létrehozva: 2024.05.18.

Hoppá: Mit keres a TV2 jóképű sztárja Dubajban? Most elárulta!

A celebnek nagyon hiányzik az otthona és a Duna látványa. POL Imi honvágya közben a világ legmagasabb épülete mellett szállt meg.

POL Imi, a Power of Love csődöre nehéz döntést kellett meghozzon, miután megindította az évet, ugyanis egy időre el kellett költöznie Párizsba egy filmszerep miatt. Ugyan hatalmas megtiszteltetés és nagy lehetőség volt ez számára, de ugyanakkor az utazásra ráment a párkapcsolata a Sztárban Sztár leszek! negyedik évadának gyönyörű énekesnőjével, Bányai Noémivel. A távolság miatt eleve voltak nehézségeik, de több országnyi távolságot már nem viselt volna el a kapcsolatuk az egykori pár bevallása szerint. Imi azóta is a szakítás hatása alatt van, de jobbnál jobb lehetőségeket kap szakmai téren. Jelenleg is Dubajban tartózkodik egy forgatás miatt.

POL Imi Dubajba utazott egy reklámforgatás miatt (Fotó: Super TV2)

Párizsban még csak egy terv volt

A reality szereplőnek beindult az élet a francia forgatás után, ugyanis amíg Párizsban volt, elújságolta nekünk titokban, hogy felkérték egy reklámfilm forgatásra, ami akkor még egy titkos projekt volt. Úgy tűnik, most testet öltött a terv.

Kaptam még egy nagyszerű lehetőséget. Elég sok új és értékes filmes kapcsolatot építek Párizsban és már fel is kértek egy reklámfilm forgatására, ami tavasz végén lesz körülbelül, ha lesz. Ennél többet nem mondhatok egyelőre” – mondta a lapunknak Imi korábban.

POL Imi megérkezett Dubajba

A vállalkozó szellemű színész nemrég osztotta meg saját Instagram-oldalán, hogy megérkezett a Közel-Kelet égbe nyúló városába, Dubajba. Egy nagyszerű helyen, pontosabban az ikonikus Burdzs Kalifa gigantikus épületének szomszédságában kapott szállást, azonban azt megjegyezte, nagyon hiányzik a szívének a szeretett Duna látványa.

Kilátásnak nem rossz, ámbár egy Duna-part közelebb áll a szívhez

– fűzte a képe mellé a celeb, aki ugyan egy kicsit fáradtnak tűnik a képen, de miután kipihente magát, neki is láthat a munkájának.

 

origo.hu

A spanyol válogatott sztárfocista szuperszexi felesége mindenkit megőrjít a formás fenekével

ripost.hu

A legjobb dolog a világon: megmutatta kislányát Krausz Gábor

mindmegette.hu

Végleg elbúcsúzhatunk az egyik kedvenc csokinktól, ugyanis bezár a édességgyár

mandiner.hu

Szakértő: Kudarc a svájci békekonferencia, Szaúd-Arábiára figyel a világ

ripost.hu

Nem kopogtatni kell a dinnyét vásárláskor, mutatjuk, hogy találod meg a legjobbat

mandiner.hu

Orbán „köpködi a lelátón az undorító szotyoláját”, „Stadion stop” és Farkasházy – íme néhány ok, amiért a foci mostanra tényleg „jobboldali műfajjá” vált

ripost.hu

Most jött a hír: brutális baleset történt, folyamatban a mentés

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. június 18.: A Kos kreatív, a Nyilas előveszi a bátorságát kedden

ripost.hu

Rossinak menekülnie kellett; szigor a magyar szurkolóknál

ripost.hu

Megbízhatsz bennük: ennek a négy csillagjegynek a legtisztábbak a szándékai

ripost.hu

Ez a retró kvíz még azon is kifog, aki benne élt!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

"Szerencse, hogy élek" – Durva balesetet szenvedett Gordon Ramsay

SZTÁRDZSÚSZ

Játszótéren szexizett Opitz Barbi, mindenki a körülötte lévőket sajnálja

SZTÁRDZSÚSZ

„Nagyon le van lakva szerencsétlen” – Kulcsár Edina felismerhetetlen, durván beszóltak neki a követői