Létrehozva: 2023.09.09.

„Készen áll? Bokszolunk!” – Sylvester Stallone kihívta bokszolni Ferenc pápát – Videó

A Szentatyának tetszett a színész pimaszsága.

Nem mindennapi élményben volt része Sylvester Stallone-nak, ugyanis a filmes legenda és családja Ferenc pápánál járt, a találkozón pedig még egy rögtönzött „bokszmeccset” is lenyomtak.

STALLONE, Sylvester; FERENC pápa
A találkozó során gyorsan kiderült, hogy Ferenc pápa Stallone filmjein nőtt fel Fotó: MTI

A Rocky és a Rambo filmek 77 éves sztárja családjával pénteken a Vatikánban járt, ahol abban a megtiszteltetésben volt részük, hogy Ferenc pápa fogadta őket egy magánaudencián. A Szentatya pedig szinte rögtön azzal indította a találkozót, hogy elárulta a színésznek: az ő filmjein „nőtt fel”.

Ezen Stallone először meghatódott, majd nevetve gyorsan ökölbe is szorította kezeit, mintha éppen verekedni készülne a katolikus egyházfővel, majd azt mondta:

Készen áll? Bokszolunk!

A találkozóról videó is készült, amiből kiderült, hogy a színész bohóckodása tetszett a 86 éves Ferenc pápának, aki válaszul szintén ökölbe szorította a kezét, és úgy tett, mintha visszaütne az izomkolosszusnak. Sylvester Stallone pedig tapssal jutalmazta a pápa próbálkozását – írja a Daily Mail.

 

 

origo.hu

Orbán Viktor fogadta a Magyarországra érkező kínai elnököt - kép

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Újra együtt? Egy budapesti étteremben kapták le Kucsera Gábort és Tápai Szabinát

vg.hu

Az állampapíron túl is van élet: három hét alatt 11 százalékos hozamot kínál egy befektetés

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"