tóth gabi
Az olasz felmenőkkel büszkélkedő amerikai színészlegenda ma töltötte be a 77. életévét. Ennek apropóján összegyűjtöttük élete és karrierje fontosabb állomásait, illetve 7 érdekességet róla.
Az olasz származású Sylvester Stallone 1946. július 6-án látta meg a napvilágot New Yorkban. Elsősorban színészként ismert, de emellett filmrendező, forgatókönyvíró és festő is. Arnold Schwarzenegger, Jean-Claude Van Damme és Bruce Willis mellé sorolható az ő neve is, mint az 1980-as és 90-es évek legmeghatározóbb akciófilmsztárja.
Az akkoriban benne lévő frusztráció levezetése miatt 15 éves kora körül sporttal kezdett el foglalkozni. Vívott, súlyt emelt és diszkoszt vetett, majd a középiskolája focicsapatába is beállt. Ekkor persze még sejtése sem volt arról, hogy mindezt eldobva felnőttként színészként fogja keresni kenyerét. Sportösztöndíjának köszönhetően az 1960-as években felvételt nyert az American College of Switzerland oktatási intézménybe, itt találkozott először a színészi szakmával. Ezt követően az University of Miamin kezdett el drámaszakon tanulni, ám hirtelen indíttatásból még a diplomájának megszerzése előtt abbahagyta az egyetemet.
Első komolyabb szerepét 1974 -ben kapta, A lordok bandája című amerikai filmdrámában, illetve a forgatókönyv egyes dialógusait is ő írta. Az 1974-es év volt életének talán egyik legfontosabb állomása, ugyanis karrierje beindulása mellett ebben az évben házasodott meg először, de az igazi boldogságot csak 51 éves korában találta meg, mostani felesége, Jennifer Flavin oldalán.
Az igazán átütő sikert az 1976-as év hozta el a polihisztor művész számára, ekkor szerepelt filmvásznon először Rockyként, ami miatt óriási ismertségre tett szert, karrierje szárnyalni kezdett. A film forgatókönyvét ő írta, majd három év elteltével, a második résztől kezdve - az ötödik rész kivételével - ő írta és rendezte is az újabb felvonásokat. Innentől pedig már jól ismert történelem, hogy miként lett az Álomgyár egyik legjelentősebb alakja.
1. Gyerekkorában sokat bántották egy orvostanhallgató ügyetlensége miatt, ugyanis szülés közben a fogóval rosszul fogták meg, emiatt a szemhéján és szájában lévő idegek maradandó sérülést szenvedtek. Felnőttként viszont az egyedi szájtartása lett a védjegye.
Később így fogalmazott ezzel kapcsolatban:
Létezik a karma természetes törvénye, amely szerint a másokat bántó emberek egyedül maradnak.
2. Családjának rossz anyagi helyzete és szüleinek megromlott házassága miatt gyermekkorának nagy részét nevelőotthonról nevelőotthonra járta.
3. Anyjának meglehetősen érdekes és cseppet sem mindennapinak mondható foglalkozása volt. Rumpológiával foglalkozott, ami azt jelenti, hogy tenyér vagy kávézacc helyett farpofákból jósolt az embereknek.
4. Szerepelt a Party at Kitty című pornófilmben, az akkori anyagi helyzete miatt muszáj volt elvállalnia a szerepet, hiszen annyira szegény volt, hogy egy buszmegállóban aludt. A kétnapos forgatás után egy ideig volt miből ennie.
5. A 80-as és 90-es évek elején Stallone és Schwarzenegger egymással rivalizáltak. Az 1992-es Állj, vagy lő a mamám! forgatása után Stallone elárulta, hogy kizárólag azért vállalta el a filmet, mert Schwarzenegger magának akarta a filmet. De néhány éve kiderült, hogy Schwarzi borzasztónak tartotta a forgatókönyvet, de a menedzserével azt terjesztették, hogy el akarja vállalni. Sly ezért a szkript elolvasása nélkül fele annyi pénzért bevállalta. Stallone karrierje majdnem ráment a borzasztó vígjátékra, Arnold pedig évtizedek óta röhög, ha eszébe jut ez a mesteri húzása.
6. A Rambóból rajzfilmsort is készült, melynek célja egyedül a játékfigurák reklámozása volt. Stallone utálta, hogy így lebutítják a filmjeit, de nem volt mit tennie, hiszen a karakter jogai nem nála voltak. Ellenben jelenleg előszeretettel gyűjti a róla készült akciófigurákat.
7. A Rocky II megjelenése után mindig azt hangoztatta, hogy ez volt az utolsó Rocky rész, végül mégis egy 6+2 részes filmszéria lett.