Létrehozva: 2023.07.14.

Kruppal küzdenek Laky Zsuzsi gyerekei

A szépségkirálynő családjára sűrű nyár vár, sok lesz az elfoglaltságuk, de a Dunára és a Balatonra feltétlenül időt szakítanak. A lányok már tudnak úszni, de a mentőmellény állandó kellékük lesz az üdülések során.

A június lazábban telt, onnantól viszont sok munka vár Laky Zsuzsira és a férjére, Gusztira is. Szerencsére Gödön laknak, közel a Dunához, sűrűn lejárnak a vízpartra. Később Zsuzsi szü­lei­hez mennek látogatóba Nagykanizsára, onnan csak egy ugrás a Balaton. Idén egyelőre nem terveznek külföldi utazást.

Laky Zsuzsiék a Dunánál érzik a legjobban magukat - Fotó: Szabolcs László / hot! magazin

"A lányok imádják a vizet, jól is úsznak. Luca, a nagyobbik kajakozni is jár; a fő sportága a röplabda, de a vízi sportot is nagyon megkedvelte. Most mindennap vannak edzések, jár is szorgalmasan. A Dunába is bemerészkedem a lányokkal, ahol nem olyan nagy a sodrás, és kizárólag ott, ahol leér a lábuk. Egyébként kiemelten fontosnak tartom a mentőmellény használatát: mindig ügyelek rá, hogy feladjam a lányokra. Van egy kis hajónk, abba is csak azzal szállhatnak be. Fel is hívtam a követőim figyelmét, hogy a mentőmellény nem ciki, hanem fontos életmentő kellék. A Duna veszélyes lehet! A Balatonon kevésbé aggódom, amikor strandolni megyünk."

Zsuzsiék lányának előjött az allergiája

A lányoknál korábban előfordultak légúti betegségek, de szerencsére idén jobb a helyzet. Luca asztmája sokkal jobban van, régóta nem volt már „befulladása”. Bár mindketten krupposak, most az is nyugvóponton van.

"A kruppot ki tudják nőni a gyerekek; reméljük, náluk is ez van folyamatban. 

Lucának előjött az allergiája is, ráadásul keresztallergia, az ételekre kihegyezve, ami szinte követhetetlen, és csalánkiütése is szokott lenni; az nagyon zavaró, szegény ilyenkor szétvakarja a lábát.

 Mind kontrollálható, de vigyázni kell, havonta járunk ellenőrzésre" – mesélte az édesanya a hot! magazinnak.

A szülők minden energiájukat a gyerekeikre fordítják - Fotó: Szabolcs László / hot! magazin

„8 kiló ment le”

Speciális étrendet követ Zsuzsi is. A második szülése után elhúzódó súlyproblémákkal küzdött, később refluxot is megállapítottak nála, ettől fájt a gyomra is – muszáj volt gyorsan változtatni.

"Nagy odafigyelés kell, és rátaláltam egy gyógynövénykomplexre, amiben speciális zsírbontó és anyagcserefokozó anyagok vannak. Korábban nem gondoltam, de önsanyargatás nélkül is le lehet fogyni; nekem 8 kiló ment le, és újra jó a 38-as méret. A sport mindig is az életem része volt, de az évek múlásával már csak a mozgás nem elég a versenysúlyom megtartásához. Minden jöhet, akár elmegyek gyors gyaloglásra tízkilós súllyal a hátamon, de most otthon edzek, mert nincs iskola, itthon vannak a gyerekek" – árulta el.

Lucát és Lujzit minden érdekli, a készségtantárgyakból prímák; kár, hogy azokból – Zsuzsi szerint – nem lehet megélni.

"Lujzit nagyon érdekli a sminkelés, kacsingat a kozmetikuság felé. 

Luca nagyon aranyos volt, egyszer kijelentette, hogy bőrgyógyász lesz, hogy segíthessen más gyerekeken.

 Az a lényeg, hogy sokfelé tájékozódnak, és jól tanulnak" – büszkélkedett az anyuka.

A távoktatást választotta

Zsuzsi most végez online egy lakberendezési iskolát. Számára ez több egyszerű hobbinál.

"Tanulni akartam, fejlődni, de a gyerekek miatt csak kötetlen formát tudtam választani. Nincs időkorlátja a tanfolyamnak, online érkeznek a feladatok, a kiértékelésük vi­deo­cha­ten történik; jó, hogy nem vagyok helyhez és időhöz kötve."

A friss hot! magazinban számos sztársztorit talál - Fotó: hot! magazin

 

 

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami" - Új párjáról vallott Berki Mazsi

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"