Létrehozva: 2023.04.26.

Berki Mazsi, férje halála után egy évvel: Próbálok magamra figyelni

2022. május 6-án, váratlanul hunyt el Berki Mazsi férje, Berki Krisztián. Azóta eltelt egy év, lassan letelik a gyászidőszak. Azóta egyedül neveli Mazsi közös lányukat, Emmát. Már rutinosan vezeti a háztartást, apró célokat tűz ki maga elé, melyek segítenek neki a gyógyulásban.

Berki Mazsi nemrég a VIASAT3 csatornán ragadott fakanalat, a Troll a konyhájában csillogtatta meg a tudását.

Nagyon élveztem a versenyt! Laza volt, jó hangulatban telt; játéknak éltük meg. Közben ihletet kaptam, hogyan újítsam fel a konyhámat. (…) Igyekszem egészségesen és tisztán enni, sok halat fogyasztok. De ugyanúgy szívesen elkészítem anyukám húslevesét egy kis csirkemájjal megbolondítva

– válaszolta a hot! kérdésére, hogy milyen háziasszonynak érzi magát.

Fotó: VIASAT3

„Emma mindent megkóstol”

Május 6-án lesz egy éve, hogy Berki Mazsi elvesztette szeretett férjét, azóta egyedül neveli lányát, ezzel ki kellett alakítania a közös életüket.

„Emma mindent megkóstol, amit eszem. Ebben nem rám ütött: amikor én gyerek voltam, anyukám szaladgált utánam, hogy végre egyek egy falatot. A minap Emma pár napig beteg volt, szinte semmit sem evett, csak a tápszert fogadta el. Jól jött, hogy van rajta egy kis husi. Sokat fejlődött, folyamatosan pakol a lakásban. Hamar rendetlenséget csinál, azaz szeret „segíteni”. A múltkor gyanús volt, hogy csöndben van, megnéztem, és a gyanú beigazolódott: sorban dobálta ki a vasalt ruhákat a szekrényből. Én szépen újra összehajtogattam. Magamhoz képest egész házias lettem, nincs bajom a házimunkával, de bevallom, ebben van segítségem"– mesélte az anyuka.

Bejárónőt fogadott, hogy tudjon dolgozni

Ha egy nőnek lehetősége van arra, hogy pénzt keressen (én már 14 éves korom óta dolgozom), akkor a házimunka helyett inkább kifizetem a bejárónőt, hogy ne menjenek el napok a takarítással. Ezt az időt inkább a kislányommal töltöm. Fontos számomra a rend, és örülök, hogy van segítségem. Vannak olyanok, akik nem engednek be idegeneket az otthonukba, de én ezt másként látom. Amíg tudok, élek ezzel a lehetőséggel

– magyarázta Mazsi, majd hozzátette, hogy gyakran járnak étterembe, ha tehetik külföldre utaznak kikapcsolódni, nyaralni, pihenni. Egyébként nemrég tértek vissza Svájcból.

„Nemrég tartottunk egy baba-mama hétvégét, Svájcba utaztunk egy barátnőmhöz. Emma igazi mókamester, meg sem kottyant neki a kétórás út”–fűzte hozzá Mazsi.

Fotó: Berki Renáta Mazsi/hot! magazin

Lépésekben haladok

Éppen formába lendülök testileg-lelkileg. Az utóbbi időben elhanyagoltam a jógát és magamat, a lelkemre nem szakítottam elég időt. Erre pedig szükségem van. Hajlamos vagyok elveszni a hétköznapokban. Amellett, hogy próbálok magamra is figyelni, konkrét dolgokkal is foglalkozom, lépésekben haladok. (…) Emma kezdi bontogatni a szárnyait, akarata is van, sőt anyafüggősége is! Ugyanakkor néha már makacskodik is. Sokat vagyunk ketten, szoros a kötődésünk. Rajtam kívül anyukámat, a testvéremet és a bölcsis nénit szereti nagyon. A legjobb gyerek a világon

– mondta a büszke anyuka.

Fotó: hot! magazin

 

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda