Létrehozva: 2021.07.08.

Nem fogta vissza magát, ezt gondolja a párcseréről Weisz Fanni

Weisz Fanni az egyik követője kérésére törte meg a csendet.

Tavaly nyár végén robbant a hír, Weisz Fanni elválik a férjétől.

Nem fogta vissza magát a modell

Hét évet töltöttek el együtt, végül úgy döntöttek, külön folytatják. Nem sokra rá kiderült, Fannira ismét rátalált a szerelem, Nádai Anikó exének személyében.

A csavar csak ezután következett, ugyanis Fanni volt férje Hajmási Péter is rátalált álmai nőjére, aki nem más volt, mint Nádai Anikó.

A közvélemény szerint, izgalmas és talán nem véletlen párcserére került sor, de ezidáig a siket modell nem mondta el az erről alkotott véleményét. Instagram-oldalán egyik követője egyenesen neki szegezte a kérdést, hogy nem találja-e furcsának, ezt a párcserét. Fanni nem hárított, őszintén felet.

Fotó: Weisz Fanni / Instgaram

„Furcsa bizony! Már az azért is, mert én nem cseréltem senkivel. Már rég egy párt alkottunk Gergővel, mikor ők összejöttek. Meglepett, de az ő dolguk, legyenek nagyon boldogok” – árulta el a modell, aki a Ripost-nak elmondta, volt férje tudta, hogy ismerkedik egy másik férfival.

„Gergő akkoriban felhívta telefonon Petit és jelezte, hogy udvarol nekem. Szerette volna, ha tőle tudja meg és nem pletykalapokból értesülne rólunk. Nagyon boldog és kiegyensúlyozott vagyok Gergő mellett, mert ő valóban inspirál és biztonságot ad. Őszintén szólva és nem foglalkozom az exem párkapcsolatával, de természetesen minden jót kívánok nekik” - jelentette ki Fanni, akinek a napokban el is kezdődött a válópere, így ha minden jól megy, hamarosan maga mögött hagyhatja a múltat.

origo.hu

Botrány az Eurovízión: kizárták a holland énekest

origo.hu

Tovább fokozódik a háborús őrület - videó

borsonline.hu

Nincs ma cukibb Hajdú Péter kisfiánál: ilyen nagy már Domi, aki tiszta apja

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

vg.hu

Budapest–Belgrád vasútvonal: Hadházy Ákos „leleplezte” a kínai beruházást, de lyukra futott – Lázár János helyretette

origo.hu

Végleg bezárják az állatkerteket

astronet.hu

Heti horoszkóp 2024. május 13-19.: Izgalmas, mozgalmas napok jönnek

ripost.hu

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Heti TOP5: Társra lelt a Házasság első látásra sztárja, Kőgazdag Aurélt nem engedték érettségizni és Jákob Zoli is elmondta a véleményét

SZTÁRDZSÚSZ

Lola elárulta: ez a titka a sztárok csodás ruháinak – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját