Létrehozva: 2020.09.26.

Kiszivárgott, újra randizik Tóth Andi: Megszólalt a barát

Nem zárkózik be, pár hónappal a szakítása után újra ismerkedik Tóth Andi! A jelek szerint a gyönyörű énekesnő már elengedte a múltat, arra koncentrál, hogy jól érezze magát a bőrében, és egyszerűen csak élvezi az életet.

Végleg lezárta a múltat, és szakítása után újra randizik Tóth Andi – tudta meg a Ripost. Úgy tudni, a Sztárban Sztár versenyzője rövid ideje találkozgat egy sármos sráccal, akivel nagyon jól érzi magát. A titokzatos hódolónak komolyak lehetnek a szándékai, hiszen a hétvégén már egy gyönyörű virágcsokrot is küldött Andinak a TV2-be.

„Most van Andi életében egy férfi, akivel randizgat. Nem híresség, egy civil pasi csapja a szelet neki. Jól érzik magukat egymás társaságában, de egyelőre ennyi. Kezdetleges közöttük a dolog, szóval szerintem párkapcsolatról még nem beszélhetünk. De ki tudja, mit hoz a jövő? Szerintem ők maguk sem tudják” – mondta el a Ripost-nak egy Andihoz közelálló barát.

Fotó: Ripost/ Szabolcs László

Amint lapunk beszámolt róla, Tóth Andi két év után szakított az ismert énekes-harmonikással, Szabó Ádámmal. A fiatalok a nyáron teljes titokban döntöttek az elválás mellett. A se veled, se nélküled kapcsolatnak végül azért lett vége, mert a zöld szemű szörnyeteg teljesen megmérgezte kettejük viszonyát. Rengeteget vitatkoztak, emiatt pedig az elválás sem volt éppen békés.

Mindkét fél megszenvedte a történteket, már csak amiatt is, mert szinte idejük sem volt feldolgozni a szakítást. Andi és Ádám is versenyez a TV2 népszerű showműsorában, a Sztárban Sztárban, így hetente találkoznak egymással. Bár a műsor első élő adásában, öt hete Andi képtelen volt eltitkolni ellenszenvét Ádám irányában, mostanra mindez már a múlté.

Úgy tűnik, a gyönyörű énekesnő nemcsak fejben, hanem a szívében is elengedte ezt a kapcsolatot. Nem hiába enged teret ismét az ismerkedésnek. Talán már készen áll egy új szerelemre is?

Árulkodó fotót tett ki az internetre Tóth Andi néhány napja árulkodó felvételt töltött fel az Instagram-sztorijába. A gyönyörű énekesnő egy Mustang típusú autó anyósülésén ücsörgött, és egy titokzatos pasi társaságában rótta a főváros utcáit az éjszaka. Vajon a „mustangos pasi” lenne az új lovag?

Tina Turner bőrébe bújik Tóth Andi a Sztárban Sztár ötödik élő show-jában a tizenkétszeres Grammy-díjas és többszörös Golden Globe-díjas énekesnőt, Tina Turnert alakítja majd. Nos, Andi nem kis feladat előtt áll, de egész héten gyakorolt, hogy vasárnap tökéletes alakítást nyújtson.

 

origo.hu

11 európai parlamenti listavezető vitázik - élőben az Origón

ripost.hu

Csak az emberek 2 százaléka képes megfejteni ezt az optikai illúziót - Fotó

borsonline.hu

Megvizsgálták a talált koponyát: azonították a csodálatos magyar lány maradványát

magyarnemzet.hu

Hollywood Budapesten: elképesztő, mit kért a szállodától Ryan Reynolds és felesége

ripost.hu

Ezek a csillagjegyek született mázlisták, idén nyáron nagy szerencse éri őket

magyarnemzet.hu

Jó hír érkezett a nyugdíjasok számára, ennyit nőhet az ellátásuk idén

ripost.hu

Szabad-e megenni a kukacos cseresznyét?

travelo.hu

Videó: Apró puma hármasikrek most a Nyíregyházi Állatpark legújabb sztárjai

ripost.hu

Aggasztó szöveget tett közzé az olimpikon párja

ripost.hu

Ben Affleck borzalmasan néz ki, egy üveg piával a kezében sétált - Fotó

ripost.hu

Most kaptuk: tömegkarambol történt Budapesten, rohantak menteni

ripost.hu

Jön a változás, 3 csillagjegy életébe szól bele az univerzum

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Csoda történt: Győzike kigyógyult a pánikbetegségéből

SZTÁRDZSÚSZ

Rémálommá változott a klipforgatás: Baby Gabi autója is odalett

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Én lettem az új Dalai Láma, amióta elolvastam 35 könyvet” – Aurelio Instagramon ad tanácsokat követőinek

SZTÁRDZSÚSZ

Botrány: Kiakadt a TikTokker a magyar üzletember viselkedése miatt

SZTÁRDZSÚSZ

Visszatér a Plázsra Ákos, rockműsorral jelentkezik

SZTÁRDZSÚSZ

Jákob Zoli megmutatta, milyen az igazi luxus – De nem volt teljesen elégedett