Létrehozva: 2020.07.12.

Otthonában gyógyul Dévényi Tibor, elképesztő, mit halmozott fel

Dévényi Tibor műtött jobb lábából körülbelül egy hónapja vették ki a csavarokat. Bár a gyors gyógyulás érdekében rendszeresen kéne járnia fürdőbe, a továbbra is jelen lévő járványveszély miatt inkább otthonában gyógyul. Rehabilitáció közben már arról álmodozik, hogy újra színpadon áll, hiszen rengeteg piros labdát halmozott fel, amit szét kell osztania!

Az évek során Dévényi Tibor védjegyévé vált, hogy remek hangulatú koncertjein piros pöttyös labdákat dobál a közönségnek. A retró Dj arra számított, a nyáron is szétoszt számos lasztit, ám a koronavírus-járvány alaposan keresztülhúzta a számításait. Így történhetett, hogy Dévényi már kétszáz piros labdát tart a tárolóban.

Fotó: Bors / Zs.P.

„Viccesen azt szoktam mondani a barátaimnak, hogy ha látnak egy idős urat pöttyös labdát árulni az aluljáróban, akkor az én vagyok! Valóban vagy kétszáz laszti áll itt, amit betáraztam a nyári szezonra, de úgy néz ki, feleslegesen. Annak viszont nagyon örülök, hogy úgy tűnik, augusztus 29-én felléphetek az Efotton. Ez a legnagyobb fesztivál, amit idén megtartanak, és már alig várom, hogy újra dobhassam a labdákat” – kezdte reménykedve a Ripost-nak Dévényi, akinek most a rádiózás a fő tevékenysége, de izgatottan várja, hogy újra szórakoztassa a nagyérdeműt.

Bár rengeteg felkérést kapott, óvatosságra intette a koncertszervezőket.

„Én mindenkinek azt mondom, ne igyunk előre a medve bőrére. Muszáj óvatosnak lenni, hiszen még minden bizonytalan” – figyelmeztetett Dévényi.

Ami a Három kívánság atyjának egészségét illeti, egy hónapja, hogy a műtött jobb lábából kivették a csavarokat. Bár szíve szerint Dévényi fürdőzéssel és úszással regenerálódna, a járványhelyzet miatt inkább úgy döntött, otthon gyógyulgat, különféle krémekkel kenegeti a lábát.

„Ha javul a helyzet, azonnal felkerekedek és elmegyek egy fürdőbe. Úszni is szeretnék, hogy hamarosan újra a régi legyek. Addig otthon regenerálódom, közben nagyokat nosztalgiázom, és persze alig várom, hogy újra dobhassam azokat a bizonyos lasztikat” – fogalmazott optimistán Dévényi.

 

origo.hu

Orbán Viktor a Liu fivérek országváltásáról is beszélt a kínai elnökkel

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

Becsempészte a kitiltott zászlót, összetörte a trófeát az Eurovízió nembináris győztese (VIDEÓ, FOTÓ)

ripost.hu

Saját fia leplezte le Zámbó Jimmy nagy titkát - Videó

hirtv.hu

Élő tévéadásban vettek őrizetbe egy rendszerkritikus ügyvédet

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

ripost.hu

Jákob Zoli üzent a Ferrariját összetörő Herczeg Csabinak: "ez nem teszi semmissé a 2-3 milliós kárt"

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Lola elárulta: ez a titka a sztárok csodás ruháinak – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"