Létrehozva: 2017.07.18.

Nincs visszaút, súlyos döntést hozott a nagybeteg Balázs Fecó

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas magyar énekesnek meg kellett válnia Balaton-parti nyaralójától.

Eladta balatoni ingatlanát Balázs Fecó!

Egy világ omlott össze bennem, amikor aláírtam a Balaton-parti házam adásvételi szerződését.

"Bevallom, annyira hiányzik, hogy titokban kétszer is odamentem, amikor arra vitt az utam. Balatonudvariban mindenki ismer, ezért  vigyáztam, nehogy meglássanak" – sóhajtott Fecó, aki azt is elmondta, miért vált meg az ingatlantól.

„A feleségem és a fiam sem rajongott úgy érte, mint én.

Egyedül pedig azért sem akartam ott sok időt tölteni, mert így nem volt senki, aki bevisz a füredi kórházba, ha megint rakoncátlankodna a szívem.

"Azt a több százezer forintot is sajnáltam, amit éves szinten fizettem a felügyeletre és a karbantartásra. Úgy éreztem, jobb, ha ez az álom véget ér, de még nem engedtem el. A legutóbb is olyan érzés volt újra látni, mintha a régi szerelmemet lestem volna párás tekintettel" – mesélte a Blikknek a zenész, aki öt évvel ezelőtt vásárolta meg az ingatlant.

„Egy NDK-s házaspár árulta a házat, akik emlékeztek rám egy kelet-berlini koncertről, és amikor látták, mennyire vágyom rá, segítettek, hogy az enyém lehessen. A házat csak úgy tudtam megvenni, ha gyorsan eladom az enyémet, ami kilátástalannak tűnt, mert akkor öt hasonló ingatlant árultak Udvariban. Mégis gyorsan elkelt” – emlékezett vissza Fecó, aki az öt év alatt rengeteg időt töltött szeretett birtokán.

„Nagy pecás vagyok, a saját balatoni stég maga volt a paradicsom. Két csónakom is volt, gyakran mentem be a tóra süllőzni. Sok zenészbarát is megfordult nálam.

Évtizedek óta ez lesz az első nyaram, hogy nincs balatoni nyaralóm.

origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

ripost.hu

Kiürítették a vásárlókkal teli Tescót, nagy baj történt a péntáraknál

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁRDZSÚSZ

„Anyukámmal sem használnék egy fürdőszobát” – A Kőgazdag Fiatalok sztárjával nehéz együtt élni

SZTÁRDZSÚSZ

Kozsó különleges fotóval emlékezett az édesanyjára

SZTÁRDZSÚSZ

Nem élte meg a reggelt: elhunyt a 67 éves énekes

SZTÁRDZSÚSZ

Millió darabra tört szívvel jelentették be, tegnap elhunyt a színészlegenda

SZTÁRDZSÚSZ

Virtuális nőre vetett szemet MC Hawer: "Annyira gyönyörű számomra, hogy szerintem ilyet csak alkotni lehet"