Létrehozva: 2017.05.16.

Félrekezelték a rendelőben, lebénult a magyar énekes arca!

Olivér többször is járt orvosnál, azonban mire kezelni kezdték, már nem lehetett megállítani a bénulást.

Orvosi tévedés miatt tört majdnem félbe Fórizs Olivér karrierje. A Rising Starban feltűnt énekes néhány hete fülfájásra panaszkodott, a rendelőben azonban azt mondták, egyszerű gyulladás. Olivér ezért kamillával kezelte a fájdalmat, ami azonban egyre csak erősödött. 

Végül ismét orvoshoz ment, mert már az egész háta és a feje is fájt.

"A múltkori kedves néni ezúttal azt mondta: a csudába, ez egy fülherpesz. Mivel az erre felírt gyógyszer sem hatott, elmentem egy magánklinikára, ahol megállapították a Bell-féle arcbénulás tüneteit."

Infúziós kezelést kaptam, de nem tudták leállítani a folyamatot: az arcom bal fele lebénult egy vacak herpesz miatt!

- mesélte a Borsnak az énekes, akit kedvese ápolt és támogatott mindenben. 

Beszélni ugyan tudott, bár a szája bal széle nem mozgott, de benne volt a pakliban, hogy esetleg soha nem épül már fel.

"Az éneklésről nem mondtam le, megtaláltam volna a módját, hogy folytassam, hiszen ez az életem."

Olivér fejében meg sem fordult, hogy ne jönne rendbe, az elmúlt hetekben keményen küzdött azért, hogy az arca meggyógyuljon, ami mostanra sikerült is. 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

mandiner.hu

Még az Eb előtt távozik a Freiburgtól a magyar válogatott alapembere

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁRDZSÚSZ

A TV2 sztárja sosem gondolta volna, hogy egy legenda lesz a mentora

SZTÁRDZSÚSZ

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Lola elárulta: ez a titka a sztárok csodás ruháinak – Galéria

SZTÁRDZSÚSZ

Nem úszta meg Mazsi: jelnek veszi, ami az utcán történt vele

SZTÁRDZSÚSZ

Gelencsér Timi megmutatta rég nem látott tesóját

SZTÁRDZSÚSZ

Kőgazdag Szandi a fölösleges kilókról: "Legalább újra lett s*ggem"