Létrehozva: 2023.02.02.
Módosítva: 2023.02.02.

Hódi Pamela a kislánya maximalizmusáról: „Van, hogy félálomból felkel, mert épp a fejében számol egy feladatot"

Hódi Pamela szigorú az iskolai teljesítményt illetően, az első osztálytól kezdve jó eredményeket vár el Natitól. A kislány maga is lelkiismeretesen küzd az ötösért.

Hódi Pamela tűzbe menne a gyermekeiért, ugyanakkor következetes és szigorú szülő is. A napokban az Instagramján egy kérdezz-felelek játékot ajánlott követőinek, egyikük pedig neki is szegezte a kérdést, hogy hogy megy a suli a tavaly elhunyt Berki Krisztiánnal közös kislányának, Natinak.

Natkó iszonyat lelkiismeretes. Van, hogy félálomból felkel, mert épp a fejében számol egy feladatot, de nem megy neki, úgyhogy képes felkelni, szólni nekünk, hogy hadd csinálja meg a mágnestáblán. Utána nyugodtan alszik. De ugyanez van, ha verset kell tanulni, szabályt, szavakat, bármit” – érkezett a válasz, amit elsők között a Bors szúrt ki. A lap felkereste Pamelát, hogy elárulja, mit szól 9 éves lánya elképesztő szorgalmához.

Szerintem ez egyébként megfelelés, saját magának és nekünk is, illetve szeretne az osztályban jól teljesíteni. Nem érzi jól magát azokban a helyzetekben, amikor olyan eredményt diktál be a tanár, akár neki, akár másnak, ami nem annyira jó. Iszonyatosan büszke vagyok rá és örülök neki, amiért így áll a tanuláshoz. Az első osztálytól azt neveltem belé, hogy igenis teljesíteni kell. Nálunk egy szabály van: ha egy tananyagra azt mondja, hogy érti és arra nem kell külön tanulni, de mégsem lesz ötös, akkor pontosan tudja, hogy annak nem fogok örülni. Viszont, ha van egy anyag, amire sokat készülünk és nem sikerül, akkor én egyáltalán nem haragszom, mert úgy vagyok vele, hogy mindent megtettünk. A következőre többet majd készülünk" – szögezte le a csinos anyuka, aki a Borsnak azt is elárulta, hogy Natit különórákra járatják angolból, hogy minél előbb nyelvvizsgát tegyen, illetve kézilabdázni is beíratták a mozgékony kislányt. 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZTÁR

90 milliós luxusautót vett Gáspár Laci

SZTÁRDZSÚSZ

Itt a vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

SZTÁRDZSÚSZ

Tóth Andi kiakasztotta a rajongóit: Akkor a pénz mégis jó belőle?

SZTÁR

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

SZTÁR

Kustánczi Lia kislányt tervez!

SZTÁR

Zimány Linda visszaszólt a kommentelőknek

SZTÁR

Diana hercegné: Nem Kamilla tette tönkre a házasságunkat!