Létrehozva: 2020.12.01.

Ez az öt jel mutatja, hogy boldogtalan a kapcsolatod!

Természetes, ha sok év után nem olyan már a kapcsolatotok, mint a legelején. Ezekre a jelekre viszont érdemes odafigyelni, mert azt jelzik, hogy már nem vagytok boldogok együtt.

Szerző Horváth Gabi

Persze az, ha egyik-másik jelben magatokra ismertek, nem jelenti feltétlenül azt, hogy véget kell vetni a kapcsolatnak. De ismerjétek fel, hogy nem jó irányba mennek a dolgaitok, és igyekezzetek változtatni rajtuk. Íme, ezeknél a helyzeteknél kell gyanút fogni!

Fotó: Pixabay.com

Megbocsátasz, de nem felejtesz

A haragtartás nem jó ötlet, hiszen nem oldja meg a problémát, hanem újakat generál. Tanuljátok meg őszintén megbeszélni a konfliktust okozó témákat, és ne szégyelljetek bocsánatot kérni, ha épp arra van szükség. Ha pedig valóban megoldódott a gond, egy-egy hibát vagy megjegyzést nem ér később felhánytorgatni!

Hiányzik a „kérlek” és a „köszönöm”

Az udvariasság igenis minden kapcsolatban számít. Csak azért, mert már húsz éve együtt vagytok, még nem kell elfelejtened, hogy megköszönd a párodnak, amikor szívességet tesz. Ha elfelejted ezeket a varázsszavakat, azzal csak azt mutatod, mennyire nem érdekel a másik. A megoldás épp ilyen egyszerű: légy kedves és udvarias.

Nincsenek szertartásaitok

Kellenek az olyan rutinok, mint a közös kávézás, vagy a közös filmnézés. Ja ezek elmaradnak, a boldogság is elmarad. Érdemes az ilyen apró közös programokat akár a naptárba is beírni, és a legnagyobb hajtásban is ragaszkodni hozzájuk.

Fotó: Pixabay.com

Sosincs külön programotok

Nem csak együtt, de külön-külön is kell minőségi időt tölteni ahhoz, hogy egy kapcsolat hosszú távon is működjön. Nagy szükség van az egyensúlyra a közös élet és a kapcsolaton kívül szervezett programok között. Nem kell, hogy úgy tegyél, mintha érdekelne a párod hobbija, legyen inkább sajátod, amiben neki sem kötelező részt vennie.

Többet vitáztok, mint amennyit jóban vagytok

A viták szinte kötelezőek egy kapcsolatban. de ha már csak vitákból és pikírt megjegyzésekből áll az életetek, akkor baj van. Nem kell minden apróságot felfújni, akár közös nevetés is lehet a fürdőszoba padlóján hagyott törölközőből vagy a lecseppent körömlakkból.

 

origo.hu

Megszólalt a magyar bíró a Real-Bayern BL-botrányról

origo.hu

A világháborúról beszélt Putyin

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

ripost.hu

Szívrohamot kapott a magyar kézilabdázó, híreket kaptunk az állapotáról

hirtv.hu

Magyar Péter tovább fokozza + videó

origo.hu

Katonák ezrei és tankok százai lepték el Moszkvát

mindmegette.hu

7 ellenállhatatlan gyümölcsös sütemény, amit ne hagyj ki, ha itt a szezon

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Égben írt szerelem? Három csillagjegy szívét dobbantja meg az univerzum!

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SZEX & MÁS

Miért lépünk félre? Kiderült az igazság, nem a rossz kapcsolat a felelős érte

SZEX & MÁS

"Én voltam a nászajándék – esküvőjén édeshármasoztam a legjobb barátommal"

SZEX & MÁS

Sokkal nagyobb az esélye, hogy más gyerekét neveled tudtodon kívül, mint hinnéd!

SZEX & MÁS

A busz mellett szexelt a buszsofőr: kilesték őket

SZEX & MÁS

Szerelmi teszt: harcos amazon vagy a kapcsolatodban? Most kiderül!

SZEX & MÁS

"Nem vagyok aranyásó" - 60 éves férfit vitt ágyba a 25 éves nő

SZEX & MÁS

Kilyukadt Júlia melle a sok simogatástól