Létrehozva: 2020.08.06.

Megszólalt a szakértő, a koronavírus idején sem állnak le a doppinggal

Annak ellenére számos doppingvétséget regisztráltak az elmúlt hónapokban, hogy nem rendeztek nemzetközi versenyeket. De mi értelme a tiltott szerek használatának egy olyan időszakban, amikor nincsenek viadalok?

Az antidopping.hu oldal szerint az ellenőrök idén birkózásban, vízilabdában és kajak-kenuban találtak pozitív mintákat itthon. Az Ukrajnából honosított magyar válogatott birkózók, Olejnik Pavlo és Asarin Roman, egy vízilabdázó és egy U23-as kajak kenus is doppingvétséget követett el. Valamennyiük versenyzési engedélyét felfüggesztették. Nemzetközi vétségekről is lehetett olvasni, holott március óta lefújták a versenyeket, és az olimpia is elmaradt.

Fotó: AFP

Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) vezetője a Ripost-nak elmondta, a doppingolásnak komoly pszichológiája van.

„Nem a versenyre doppingolnak, hanem a forma fenntartására, a motiváció megőrzésére – fogalmazott a MACS vezetője. – Márciusban még arra készültünk, hogy júliusban olimpia lesz, aztán egyik napról a másikra minden megváltozott. Ilyenkor közel csúcsformából nem lehet leállni. Hiába közlik az emberrel, hogy semmi nem lesz, a sportolót tovább hajtja az adrenalin, szeretné megőrizni a formáját, a testsúlyát és az izomzatát. Természetesen ez nem menti fel a doppingolót, csak a pszichológiáját magyarázom, mert formát és motivációt nagyon nehéz megtartani.”

Tiszeker Ágnes
Fotó: MTI

Az olimpiát 2021 júliusára halasztották, ami teljesen új helyzet elé állította a sportolókat. Tiszeker szerint a koronavírus-járvány további kockázatot jelent a doppingolóknál.

„Beszélgettem úszóedzőkkel, akik azt mondták, három hét otthoni száraz edzés úszás nélkül elveszi a sportoló vízbiztonságát, és egy év munkája megy a kukába. Persze doppinggal ezt nem lehet fenntartani, de abban már nem vagyok biztos, hogy a sportoló is így gondolja. Inkább kockáztat, szinte bármire képes, hogy ne veszítse el az erejét és az állóképességét. Ha engem megkérdezne, azt mondanám, édes fiam, dobd el messzire, pláne egy Covid-helyzetben, amikor az immunrendszerre szükség van. Senki sem tudja, mi zajlik le a fiatalok szervezetében. De nem kérdeznek meg, és ezzel óriásit kockáztatnak, hiszen a dopping gyengíti az immunrendszert.”

A MACS készül az olimpiára A tokiói olimpia új dátuma 2021. július 23-augusztus 8. A közelmúltban ugyanakkor egyre több sportoló, sportvezető és virológus aggódott, hogy vakcina nélkül még jövőre sem kellene megrendezni a játékokat. Dr. Tiszeker Ágnes elmondta, ők úgy készülnek, hogy megrendezik a viadalt, és bíznak benne, hogy minden rendben lesz.

 

origo.hu

Lopott a boltban a Magyar Televízió egykori bemondónője

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

hirtv.hu

Átfogó támadásba kezdett Oroszország

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

mindmegette.hu

Megállíthatatlanul terjed a magyarok körében, egyre többen isszák ezt reggelire

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SPORT

Hosszú Katinkának már a kislánya is szurkolt az uszodában

SPORT

Bugyi és melltartó nélkül válogat az üdítők között a botrányhősnő - Videó

TÜZELŐÁLLÁS

Súlyos döntést hoztak Újpesten, nem kérnek a Fradiból

TÜZELŐÁLLÁS

Százezerből kijön egy ebéd, sokkoló árak a Forma-1-es futamon

TÜZELŐÁLLÁS

Jól néznek ki! Divatbemutatót tartottak a magyar sport napján - Galéria

TÜZELŐÁLLÁS

Óriási magyar siker a Felvidéken, 124 éves álom vált valóra

TÜZELŐÁLLÁS

Hónapok óta erre vártak Szoboszlaiék, jön a botrányos visszavágó

TÜZELŐÁLLÁS

„Nagyra van magával” – a legenda szerint ő a Liverpool legönzőbb játékosa