Nadrágszíjas plakátokkal fogadta Debrecen Magyar Pétert

POLITIK
Létrehozva: 2023.07.08.

Sziámi: most magamat írom végre

Nagyon jól indult az idei fesztiválszezon a Sziámi AndFriends számára. A következő állomás a Kobuci meglepetés-dívákkal, klasszikusokkal és a készülő lemez új dalaival július 21-én.

Jól ráfázott Müller Péter Sziámi Orfűn a fröccstúrára: azt hitte, egyik kóstolóhelytől a másikig kell csak sétálni, ehelyett egy tíz kilométeres túrát kellett megtennie 35 fokban a tó körül.

© Cseh Gábor
Sziámi meglepődött. Fotó: Cseh Gábor / Mediaworks

Őszintén szólva hosszan gyalogolni se nagyon szoktam, nemhogy futni, de Kirschner Péter barátommal elvállaltuk a fröccstúrát

 - mesélte a Ripostnak. „Engem is meglepett, hogy a program neve nem annyira fröccsözést, mint inkább túrát takart, de jó érzés volt megtapasztalni, hogy még bírom!”

Legközelebb a Kobuci Kertben koncerteznek. Fotó: Ripost

Sziáminak végül nem okozott gondot a tíz kilométer és életében először kóstolt narancspálinkát, ami azért sem volt kockázat nélküli, mivel ritkán iszik pálinkát. Most azonban daloskötetének a kiadója kínálta, így nem mondott nemet. A koncert is remekül sikerült és érik már az új nagylemez is, amit ezúttal türelmesen, gondosan készítenek. Az egyik legjobb dal a Pesszimista biciklista lesz rajta, aminek a történetét most Sziámi megosztotta a Riposttal:

Vagy tíz évvel ezelőtt történt, hogy egy kissé illuminált, de nagyon aranyos csávó odajött hozzánk a miskolci fesztiválon és azt kérdezte: miért nem írtok dalt a pesszimista biciklistáról? Hát megírtuk! Nagyon szeretjük mi is és a közönség is. 

A Pesszimista biciklista című szám videoklipje ezen a hétvégén debütál és eljátsszák a Kobuciban is, a július 21-i koncerten.

Életem olyan szakaszába értem, amikor a legbensőbb dolgok jelennek meg a dalaimban

- vallotta be Sziámi. - "A Kobuci koncert és a lemez is lélekből jövő lesz. Most magamat írom, magamat adom, eljutottam abba a korba, amikor ezt megtehetem. A Kobuci koncertet nagyon várom, ott mindig jó arcok vannak és remek hangulatú koncertet szoktunk adni." 

A Sziámi AndFriends. Fotó: Ripost

A Sziámi AndFriends történetének legütősebb és leghangulatosabb bulija volt a tavalyi tízéves születésnap, amit kedvenc fővárosi kastélykertjükben, a Kobuciban ünnepeltek. Aki nem volt ott, vagy ott volt (de nem bírt betelni vele), itt nézheti meg a koncertfilmet:

 

Idén ráismétlünk, megpróbáljuk a kultpályán legalább olyan pontosan berúgni a 11-est

 - ígéri Sziámi.

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

life.hu

382 napig nem evett a 200 kilós férfi: 125 kilótól szabadult meg

life.hu

Egy ruhadarab, amit SOHA ne viselj repülőn: a légiutas-kísérő elárulja miért

mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Óriási balhé a stúdióban! Egymásnak feszültek a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Korhatáros fotók: így néznek ki valójában ruha és fehérnemű nélkül a Next Top Model Hungary versenyzői

SHOWBIZ

Nagyon kínos, nem akármire vetemedett Marics Peti - Videó

SHOWBIZ

Vége! Komoly döntést hozott a TV2 gyönyörű sztárja