Létrehozva: 2022.05.21.

Bodrogi Gyula megtáncoltatja Kökény Attilát

88 évesen is első szóra igent mondott, sőt majd’ Kökény Attila nyakába ugrott Bodrogi Gyula, amikor az énekes meghívta őt jövő heti koncertjére.

Május 28-án kerül megrendezésre Kökény Attila 10 év/10 duett című jubileumi koncertje a Budapest Kongresszusi Központban. A Megasztár felfedezettje példaképeivel és barátaival énekel majd a közönségnek, a vendégek listáján szerepel Bodrogi Gyula is. A 88 éves Kossuth-díjas színész a Bicska Maxit énekli majd Kökénnyel – már nem először.

Öt évvel ezelőtt volt egy koncertem, ahova meghívtam magam mellé a színpadra Bodrogi Gyula bácsit, azóta vagyunk jó kapcsolatban. Hihetetlen élmény volt. Úgy táncolt, hogy arra nincsenek szavak. Mint Fred Astaire! Talán még jobban is – kezdte a Borsnak Kökény Attila, aki számára természetes volt, hogy a mostani jubileumi koncert sem múlhat el Süsü magyar hangja nélkül.

Fotó: Kökény Attila

Most, amikor megkerestem Gyula bácsit a felkéréssel, majd’ a karjaimba ugrott és egyből már azt kérdezte: „ugyanúgy fogjuk énekelni mint múltkor? két-két sor?” Nem is értem, hogy emlékszik erre annyi idő után?! Én sokszor azt sem tudom, hogy kivel milyen számot duettezek, pláne nem azt, hogy milyen felosztásban énekeljük a slágereket. És ő 88 éves. Zseniális elme az öreg! Remélem még rengeteg alkalmam lesz vele dolgozni – nyilatkozta lapunknak Kökény Attila, aki már tűkön ülve várja a jövő szombatot.

Ilyenkor már nincs más a fejemben, csak arra koncentrálok, hogy ott minden a lehető legtökéletesebben alakuljon. A sok próba és gyakorlás mellett otthon is alapokra énekelek, így készülök, de a családom szerencsére jól tolerálja a sok zeneszót – mondta nevetve Attila, aki külön örül, hogy már szinte minden jegy elkelt a dupla koncertre.
Bodrogi Gyula mellett egyébként Bangó Margit, Bereczki Zoltán, Mága Jennifer és Mága Zoltán, Radics Gigi, Takács Nikolas, Tolvai Reni, Zalatnay Cini, Zséda és a zenész fia, Kökény Lalika is duettezni fog Attilával.

Életem egyik legnagyobb kihívása, nem csoda, hogy nagy a nyomás – tette hozzá az énekes izgalommal a hangjában. 

origo.hu

Felismerhetetlen a magyar tévézők egykori kedvence, MacGyver - így néz ki manapság

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

„Ő az egyik legnagyobb tehetség a világon” – Máris itt az új Szoboszlai, a City szerződtette

mandiner.hu

Akcióba lépett a magyar titkosszolgálat Petikére állított kétezer ügynöke

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

mandiner.hu

Még az Eb előtt távozik a Freiburgtól a magyar válogatott alapembere

origo.hu

Elárulta a minisztérium, hogy milyen lesz a jövőre érkező új KRESZ

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 12.: a Bikára izgalmas találkozás, a Vízöntőre flört vár

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Mindenkit lesokkolt Fésűs Nelly lánya, ilyen számára a tökéletes férfi

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

SHOWBIZ

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

SHOWBIZ

Kiderült! Ilyen kapcsolatban vannak valójában a TV2 sztárjai

SHOWBIZ

Könnyek és veszekedés: Íme a Házasság első látásra legdrámaibb pillanatai

SHOWBIZ

Béres Anett: „Soha többé nem ugrom le sehonnan életemben”

SHOWBIZ

Nem szeret fizetni a 23 éves milliárdos: „Mai napig megnézem, mi és mennyibe kerül”

SHOWBIZ

Emlékszel még A dadus szereplőire? Így néznek ki 31 évvel később

SHOWBIZ

Ördög Nóri drámai bejelentést tett

SHOWBIZ

Még Hajdú Pétert is lenyűgözte a fiatal magyar milliárdos