Létrehozva: 2023.11.14.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: megmozdult az egész magyar hadsereg

A honvédelmi miniszter, a Hajdú-Bihar vármegyei Hajdúhadházon, az Adaptive Hussars 2023 többnemzeti országos hadgyakorlat éleslövészetét tekintett meg.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf a lövészetet megelőzően sajtótájékoztatón elmondta, Magyarország harminc éve nem látott nagy honvédségi gyakorlatnak lehet a tanúja, amelyen a szövetségesi együttműködés, a Magyar Honvédség és a magyar közigazgatás közösen vizsgázik.

Ez a vizsga - tette hozzá - egyelőre nagyon jól sikerül, de természetesen meg kell várni, hogy a gyakorlat befejeződjön, és annak kiértékelése után lehet végső megállapításokat tenni.

A hadgyakorlatot Orbán Viktor miniszterelnök is meglátogatta:

Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke megerősítette, a honvédség mozgásba lendült földön, vízen és levegőben, aktiválták a légvédelmi rendszert, megkezdődött a légierő csapatainak széttelepítése az ország több pontjáról, valamint megindultak a szárazföldi csapatok.

"Most vizsgázunk, hogy az elmúlt években mire készültünk fel" - tette hozzá a vezérkari főnök.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból