Létrehozva: 2022.12.23.

Nevelőszülei kínozták meg a 10 éves gyermeket

Éheztették, hideg szobába zárták és bántalmazták örökbefogadott gyermeküket a szülők.

Egy Ugandában élő házaspárt december 9-én bíróság elé állítottak a 10 éves örökbefogadott gyerekük kínzásának vádjával. Nicholas Spencert és Mackenzie Leigh Mathias Spencert, a 32 éves párt később embercsempészettel is gyanúsítottak - írta a The Associated Press.

A pár 2017-ben önkéntesként érkezett Ugandába a Welcome Ministry szervezeten keresztül. 2018-ban három gyereknek voltak nevelőszülei, köztük az áldozatnak, akit 2020 és 2022 között folyamatosan kínoztak, amire idővel rájöttek a szomszédaik.  

Két éven át kínozták a kicsit. Forrás: Pixabay

A gyerek napközben egy hideg szobába volt zárva, megfelelő öltözet nélkül, miközben kényszerítették, hogy a fal mellett kihúzott testtartásban álljon. Éjszakánként egy fatáblán aludt, matrac, takaró és párna nélkül és enni csak hideg ételeket kapott.

- állítja a rendőrség. 

 

Valószínűleg a gyermek más bántalmazást is kénytelen volt elszenvedni, de ezekre egyelőre nincs bizonyíték.

 

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Elképesztő titkot árult el magáról Vilmos herceg

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Itt a világháború, EU-ország katonái mennek Ukrajnába

ripost.hu

Beújított Köllő Babett: így még biztosan sosem láttad a színésznőt!

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

astronet.hu

Erre lehetetlen felkészülni – együttállások a Bikában 2024.05.13-tól

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra