Létrehozva: 2020.02.19.

Novák Katalin: Európa ne legyen az üres bölcsők kontinense

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár Brüsszelben a fiatalok felnőtté válásáról szóló nemzetközi konferencia előtt tartott sajtótájékoztatót.

A család- és ifjúságügyért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy korunk demográfiai kihívásaira csak a gyermekek születése jelenti a megoldást. Úgy látja, hogy a fiatalok általában vágynak családra, sőt többször nagycsaládra is, ezért nagyon fontos, hogy a fiatalok annyi gyermeket tudjanak vállalni, amennyire csak vágynak.

Kiemelte: még mindig nagy különbség van a kívánt és a vállalt gyermekek száma között, nemcsak Magyarországon, de egész Európában is. Az államtitkár aláhúzta, hogy a magyar kormány nem rábeszélni, vagy akár ösztönözni akarja a fiatalokat gyerekvállalásra, hanem egyszerűen csak meg akarja adni neki a lehetőséget a családalapításra.

Novák Katalin brüsszeli látogatása során találkozott Suica Dubravka demográfiáért és demokráciáért felelős biztossal is. A találkozón szó esett arról, hogy Európában nagyon alacsony a termékenységi ráta, és a társadalom elöregszik. Hangsúlyozta, hogy a kérdést uniós szinten is kezelni kell, azonban a demográfiai növekedés beindításához elsősorban „a tagállamok belső erőforrásait kell mobilizálni”

„A demográfiai kihívást több módon meg lehet közelíteni. Magyarország tartja magát ahhoz, hogy a migráció nem megoldás erre. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy néhány tagállam nem ezt a megoldást választja”

(Fotó: MTI)

Nagyon fontos, hogy európai szinten tárgyaljunk erről a kérdésről, viszont ez nem jelenti, hogy az egységes európai megoldás a legmegfelelőbb. Nem szabad hagyni, hogy Európa az üres bölcsők kontinensévé váljon. A fiataloknak joguk van a családalapításra és ehhez minden segítséget meg kell adni nekik – tette hozzá.

Hölvényi György kereszténydemokrata képviselő, a rendezvény főszervezője, elmondta, hogy Európa jövője a fiatalok kezében van, éppen ezért a döntéshozók érdeke, hogy meghallgassák és támogassák őket. Nagyon fontos hogy a fiataloknak kiszámíthatóbb jövőképe legyen – hangsúlyozta. Hozzátette: Fontos, hogy uniós szinten figyelem irányuljon a családközpontú gondolkodásra. Ezt hitelesen csak a fiatalok bevonásával lehet elérni.

Gál Kinga, a Fidesz képviselője elmondta: „Néggyermekes ifjú édesanyjaként tapasztalom, hogy a fiatalabb generáció folyamatos átmeneti periódusokkal küzd: iskolából egyetemre, egyetemről munkahelyre, karrierből családalapításba. Ezek az átmenetek csak akkor lehetnek sikeresek, ha az egyén megfelelő támogatást kap családjától, közösségétől és a kormányzattól ahhoz, hogy ne kelljen végül választania a munka és a család között.”

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke, Kardosné Gyurkó Katalin elmondta, hogy a családalapításhoz manapság nehéz döntéseket kell hozni. A társadalomnak melléjük kell állnia, és átsegítenie őket a különböző életszakaszokon.

Az Európai Parlamentben tartott konferencián 15 ország fiataljai mellett a többi között részt vettek európai parlamenti képviselők, kormányzati szereplők, az Európai Bizottság, valamint család- és ifjúságpolitikával foglalkozó szervezetek szakemberei.

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Hódi Pamela rózsaszín lufival jelentette be a szenzációs hírt: jön a harmadik

hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból