Létrehozva: 2019.11.14.

Készül a második családvédelmi akcióterv

Már dolgozik a második családvédelmi akcióterv előkészítésén a kormány, amelynek célja, hogy a lehető legtöbb eszközzel segítse a fiatalok életkezdését, a családalapítást és a gyerekvállalást.

Orbán Balázs a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára a Három királyfi, három királylány mozgalom által odaítélt Az év családbarát vállalata 2019 díjak átadásán elmondta, a kormány eddig is számos olyan intézkedést hozott, amely a családalapítást és a gyermekvállalást segíti. „Számunkra a gyermek az első”.

2017-ben bevezették a családi adórendszert, megduplázták a kétgyermekes családok adókedvezményét. Elindították az otthonteremtési programot és bevezették a gyed extrát.

Orbán Balázs közölte: szeptember végéig 117 ezer család igényelte a családi otthonteremtési kedvezményt (csok). Ez – az átlagos gyerekszámmal kalkulálva – csaknem félmillió embert jelent – mutatott rá.

 

A babaváró támogatást csaknem 48 ezer pár igényelte összesen 356 milliárd forint értékben, az autóvásárlási támogatást 19 ezren kérték, több mint 4 milliárd forint értékben.

Orbán Balázs kiemelte azt is, hogy a 2020-as büdzsé a családok költségvetése lesz. A családok támogatása csaknem 2228 milliárd forintra nő, így mintegy 2,5-szerese a 2010-es összegnek.

Hangsúlyozta, a kormányzati szándék mellett a cél eléréséhez partnerekre van szükség a piaci szektorban. Ezért is fontos, hogy ne csak a szavak szintjén emlékezzünk meg azokról a cégekről, amelyek valóban tettek azért, hogy alkalmazottjaik könnyebben alapíthassanak családot – mondta az államtitkár.

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 8.: a Kos újrakezd valamit, a Mérlegnek szerencsés napja lesz

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból