Létrehozva: 2019.10.02.

Nagy bejelentést tett Berki Krisztián: íme a teljes programja

A főpolgármesterségért harcba szálló izomceleb az ATV reggeli műsorában ismertette teljes programját, ami nyolc pontból áll.

Berki Krisztián nem sokat árult el idáig a programjáról, szerda reggel viszont megtörte a csendet az ATV reggeli műsorában. A programismertetés előtt azonban még válaszolt arra a kérdésre, mennyire tartja keménynek az idei kampányt.

„Nem tudom, hogy mennyire kemény a kampány, hiszen én korábban nem indultam választásokon. Én nem érzem annak. Azt érzem, hogy különböző emberek nem tartják be, amiket ígérnek és ezzel hiteltelenek lesznek és alkalmatlanok. Ezért mondom például Karácsony Gergelyre, hogy alkalmatlan és testnevelésből felmentett. Ugyanez igaz Puzsér Róbertre is. Mindenki nyugodjon meg, hogy független vagyok, így egyik pártot sem vezetem” – mondta, miután kitért a programjára.

Berki programja nyolc pontból, áll már csak azért is, mert Budapest nyolc betűből áll.

Lássuk tehát ezt a nyolc pontot!

1. Bérház program: miután Berki zuglói látogatása során embertelen körülményeket tapasztalt, eldöntötte, hogy a régi bérházakat minden kerületben le kell bontani és könnyűszerkezetes házakat kell felhúzni. Azt még nem tudja pontosan, ez hány házat, és lakót jelent, de azt kiemelte, hogy a VI. kerületben jobb a helyzet.

2. Utak, járdák felújítása: erről Berki már augusztus 13-án beszélt, első programismertető sajtótájékoztatóján. Akkor ingyenes közösségi közlekedést, parkolási reformot és a mozgáskorlátozottak közlekedésének megkönnyítését ígérte.

3. Diákok, fiatalok: Berki ingyenes wifit biztosítana főváros szerte, leginkább azért, hogy a fiatalok folyamatos kapcsolatban legyenek a szüleikkel, barátaikkal.

4. Adópolitika megreformálása: a jelenlegi 2%-ról 1%-ra csökkentené az iparűzési adót, hogy visszavándoroljanak azok a cégek, akik elhagyták a fővárost.

5. Parkosítás: több parkot ígér a fővárosban. Annak ellenére, hogy a zuglói fatelepítése nem sikerült túl jól, saját bevallása szerint.

6. Egészségügyi fejlesztések: tömeges rekreációs tevékenységet szorgalmaz, hogy mindenki egészségesebben éljen. Ez egy hosszú folyamat, de Berki szerint mindenképp megéri.

7. Szociális rendszer megreformálása: a hajléktalanok visszavezetése a társadalomba.

„Nem lehet az, hogy még egy ember kikerüljön az utcára” – mondta Berki.

8. Turizmus: mindenki számára elfogadható bulinegyed kialakítása a fővárosban, a nyílászárók megerősítése, hogy ne szűrődjön be a zaj és ne zavarja a lakókat.

Berki az ATV sminkszobájából is bejelentkezett
Fotó: Instagram

Berki egyébként tegnap Karácsony Gergely jó barátjának, a szexbotrányba keveredett Wittinghoff Tamásnak üzent. Azt találta ki, hogy sofőrjével potencianövelőt küld Budaörs szexbotrányba keveredett városvezetőjének.

origo.hu

Borzasztóan felidegesítette a csapata, távozni akar az F1-es sztárpilóta

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

"Tudtam, hogy köztünk lesz valami" - Új párjáról vallott Berki Mazsi

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Mégis lesz esküvő? Kibékülhetett egymással a magyar sztárpár

vg.hu

Kínai elnök Magyarországon: bemutatjuk Hszi Csin-ping feleségét – Peng Li-jüan még a férjénél is híresebb

origo.hu

Oroszország szövetségese is felkészült az atomháborúra

astronet.hu

Ennek a 4 csillagjegynek az életébe boldogságot hoz a Bika újhold

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra

POLITIK

Magyarország minden nyomásgyakorlás ellenére kimarad a háborúból