Létrehozva: 2019.09.27.

Újabb áldozatokat szedett az e-cigaretta Amerikában

Járvánnyá szélesedett az e-cigi használata az Egyesült Államokban, 10 tagállamban 12 halálos áldozatot követelt, és 46 államban több mint 800 embert ápolnak a miatta szerzett tüdő és légúti megbetegedésekkel.

A CDC (Szövetségi Egészségügyi Hivatal) adatai szerint 805 esetben bizonyítottan az elektromos cigaretták okoztak egészségkárosodást az Egyesült Államokan. A kiváltó okot azonban eddig még nem sikerült azonosítani, de már több intézményben folynak erre vonatkozó kutatások. A tudósok azt feltételezik, hogy az aromatizált, vagyis ízesített e-cigarettákban az utántöltő készülékekben vagy a töltőfolyadékban van valamilyen, az egészségre káros vegyi anyag. Több állam egészségügyi hatóságai azt jelentették, hogy a megbetegedettek jelentős része THC-t , vagyis a marihuána szintetikus hatóanyagát szívta az e-cigarettából.

Donald Trump amerikai elnök szeptemberben egy sajtóbeszélgetésen jelentette be, hogy a kormányzat az aromatizált e-cigaretták betiltására készül.

„Ez rengeteg problémát okoz, emberek, főleg fiatalok halnak meg emiatt, ezt nem engedhetjük meg” – fogalmazott akkor az elnök, és egyúttal részletes szabályozás bevezetését ígérte.

Fotó: Twitter

Trump bejelentése után amerikai törvényhozók egy csoportja Richard Blumenthal demokrata párti politikus vezetésével levelet intézett az internetes kereskedelemmel foglalkozó portálokhoz, és magyarázatot kért tőlük arról, miként szűrik ki az illegálisan forgalmazott – külföldről származó – aromatizált e-cigarettákat. A politikusok álláspontja szerint az e-cigarettáknak egyáltalán „nincs helyük az online-kereskedelemben”.

Fotó: pixabay.com

Az amerikai élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) adatai szerint az Egyesült Államokban 2016-ban mintegy tízmilliónyian szívtak elektromos cigarettát. Az e-cigarettát szívók több mint a fele 35 éven aluli, átlagéletkoruk 19 év.

Fotó: Pixabay.com

Szeptember közepén Andrew Cuomo demokrata párti kormányzó javaslatára New York állam elsőként tiltotta be az ízesített e-cigaretták forgalmazását. Ez egyelőre 90 napig érvényes, de a tiltás megújítható. Michigan államban is elfogadtak egy erről szóló törvényt, de az még nem lépett életbe. Rhode Island és Massachusetts államokban már dolgoznak a tiltást kimondó törvényen, és amerikai sajtóértesülések szerint ezt fontolgatják Illinois, New Jersey és Delaware államokban is. Kalifornia egyik megyéjében és San Franciscóban szintén betiltották már az aromatizált elektromos cigarettákat. Magyaország is kampányt tervez az e-cigi ellen.

Az FDA 2020 májusáig adott határidőt az elektromos cigarettákat gyártó cégeknek, hogy bizonyítsák, a termékek megfelelnek a közegészség védelméről szóló előírásoknak. Az ezen a téren piacvezető vállalat, a kaliforniai Juul Labs a héten szerdán bejelentette: leváltja Kevin Burns elnök-vezérigazgatót, és leállítja az e-cigaretták reklámozását.

origo.hu

Poloska Péter a Mónika show-ban! - itt vannak a legújabb Magyar Péter-mémek

origo.hu

A legkisebb bikinijében napoztatja formás testét a magyar szépségkirálynő

metropol.hu

„Szégyen” – nem csillapodnak az indulatok a magyar válogatott támadó miatt

vg.hu

Dráma az M1-es autópályán: híres magyar ezredes halt meg a balesetben

metropol.hu

Jön a zivatar, de egy vármegyére visszavonták a riasztást

mandiner.hu

„Az egész országot mozgósítani kell” – sokkoló üzenet jött Ukrajnából

origo.hu

Zimány Linda kerek mellei kiesnek a szűk bikinifelsőből

mindmegette.hu

Szaftos, ízletes lesz a végeredmény: így készül a Hasselback csirkemell

ripost.hu

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lehetetlen IQ teszt: zseni vagy, ha meg tudod oldani

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Magyar Péter őrjöngve, káromkodva támadt egy templomi menetre

POLITIK

Meglepően őszintén beszélt egy ukrán tábornok

POLITIK

Nyugati katonák Ukrajnában? Megszólalt a NATO-főtitkár és az orosz kémfőnök

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Az ENSZ-főtitkár az újabb izraeli offenzíva ellen

POLITIK

Karácsony 2019-es kampányát is külföldről pénzelhették

POLITIK

Tusk szerint a lengyeleknek háborúval kell szembenézniük

POLITIK

Erről a belorusz bázisról indulhat az új orosz támadás