Létrehozva: 2018.02.08.

Vágó István nehezen viseli a vallásos embereket

Elszabadult hajóágyúként ment neki a vallásos embereknek Vágó István, a Gyurcsány-párt elnökségi tagja. A DK-s politikus nekiment minden hívõnek a zsidókon és a muszlimokon át a katolikusokig. Elõször Facebook-kommentben jelentette ki, hogy nehezen viseli a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát. Aztán folytatta...

A volt tévés  ezt írta:

Ateistaként nem érdekel a zsidók és az I...ten (kiírva vagy kipontozva, nagy- vagy kisbetűvel, nekem édes mindegy) viszonya, nehezen viselem a kaftános-pajeszos-kalapos zsidók látványát, nem hatnak meg szertartásaik, és semmi közösséget nem érzek velük. És nem is akarok”.

Vágó később az atv.hu-nak megerősítette mindezt, és hozzátetette: mint ateista, nem híve a „túlhajtott vallásosságnak”. Õt zavarja, hogy a kaftános-pajeszos zsidók általában az Istennel való szövetségüket demonstrálják a ruházatukkal.

Aztán mindezt megfejelte még azzal, hogy ő szombaton is szeret autózni, és szívesen fogyaszt disznóhúst is, „amit amazok nem néznek jó szemmel”.

Arra a kérdésre pedig, miszerint ez vonatkozik-e a burkára, vagy rózsafüzérre, kijelentette, hogy ő ezeket sem szívlelheti...

Csak remélni lehet, hogy a Gyurcsány-párt elhatárolódik elnökségi tagjától, aki a vallásos zsidóságot az AMAZOK szóval írta le, s akit ennyire zavar mások vallásossága...

Persze a DK állhat Vágó István oldalára is, akivel együtt kijelentheti, hogy a pártot  hivatalosan is zavarja a felvállalt vallásosság, sőt a vallásos emberek úgy általában... Kíváncsian várjuk a fejleményeket

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

origo.hu

Magyar Péter EP-képviselő jelöltje a nők szellentési szokásairól csinált videót

metropol.hu

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

hirtv.hu

Ez várhat Szoboszlaira a Liverpoolban

ripost.hu

Forró fotók, Balogh Edina bikinire vetkőzött, ájuldoznak a rajongók

mandiner.hu

Váratlan sztárvendég jelent meg Vlagyimir Putyin eskütételén

origo.hu

Itt az amerikai beismerés az ukrán front háborús pokláról

mindmegette.hu

Ezeket jó, ha tudod a paprikaültetésről, ha bőséges termést szeretnél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra