Létrehozva: 2017.09.27.

Megfürdették az éhen halt gyereket

Döbbenetes ügyben hirdetett ítéletet az Egri Törvényszék ma: J. Médeát azzal vádolták, hogy halálra éheztette másfél éves kislányát.

A gyöngyösi anyánál, akinél kizárták az elmebetegséget, ugyanakkor Münchausen-szindrómát állapítottak meg: mindenkinek hazudott. Õ a vád szerint tudatosan nem táplálta a kislányt, viszont környezetével és talán a férjével is sikeresen elhitette, hogy a gyermek számos szervi baja mellett egy ritka, zsírfelszívódási zavarban szenved.

Mindezt rendkívül manipulatív és meggyőző módon tudta előadni, bizonyítéknak pedig elég volt ránézni az aggasztóan sovány kislányra.

A %Ripost% munkatársa ott volt a szülők elsőfokú ítélethirdetésén, majd utánajártunk annak, hogyan történhetett meg mindez. Hogyhogy nem lépett közbe a védőnő, a gyerekorvos, a gyámhivatal? A válaszokat lapunk csütörtöki számában megtalálja a standokon.

origo.hu

Zelenszkij üzent Magyarországnak

borsonline.hu

Nekimentek Hosszú Katinkának, az olimpikon nem hagyta szó nélkül az őt ért vádakat

hirtv.hu

Jogász és a MÁV is reagált Magyar Péterék vasúti kocsis esetére

metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

magyarnemzet.hu

Neuer hősből antihős lett, a Real a 87. percben még kiesésre állt, de döntős

origo.hu

Durván kiosztották a TV2 sztárját, hatalmas csalódást okozott

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

POLITIK

Letartóztatták a budapesti Antifa-támadás újabb német gyanúsítottját

POLITIK

Ukrajnában petíciót tettek közzé nyugati csapatok behívására

POLITIK

Ukrán tábornok: a csatatéren nem lehet lezárni a háborút

POLITIK

Szintet lépett a háborús őrület: Katonákat és dollárszázmilliárdokat küldenének Ukrajnába

POLITIK

Hazánk Kína negyedik legfontosabb befektetési területe

POLITIK

Palesztinpárti tüntetők az európai egyetemeken is

POLITIK

Amerika felfüggesztett egy Izraelnek szánt fegyverszállítást

POLITIK

2020-ban és 2023-ban is Kínából érkezett a legtöbb beruházás Magyarországra