Létrehozva: 2023.09.13.

Nem kapott amerikai vízumot a Nemzeti Sport főszerkesztője

Hiába kérte hivatalosan a magyar külügyminisztérium.

Szöllősi György a chicagói magyar közösség meghívására vett volna részt az észak-amerikai magyarok hagyományos futballtornáján. Ő nyitotta volna meg az immár 25. éve megrendezett jubileumi Árpád-kupát.

Szöllősi György
Fotó: Dömötör Csaba

Mindez azonban meghiúsult, miután az Egyesült Államok budapesti nagykövetsége megtagadta a tőle a beutazást, hiába kért számára a magyar külügyminisztérium hivatalos vízumot. Erről közösségi oldalán számolt be a Nemzeti Sport főszerkesztője. 

Mindez azért különösen érthetetlen, mert újságíróként és Magyarország hivatalos képviselőjeként, nagykövetként tagadták meg a beutazásomat

hangsúlyozta Szöllősi György, aki szerint a hidegháborús időket idézi a döntés.

A Magyar Nemzeti Médiaszövetség bideni bosszúnak tartja a szervezetük elnökségi tagjával szembeni elutasítást. 

Határozottan elutasítjuk, hogy bármilyen hatalom bármilyen érdekből akadályozza a tisztességes, munkáját végző kollégáinkat hivatásuk gyakorlásában

– írták válaszul a Magyar Nemzethez eljuttatott közleményükben.

A lap szerint David Pressman budapesti nagykövet döntésére vezethető vissza, hogy az amerikai fél bekeményített

 

 

origo.hu

Már 12 éves az a döbbenetes hiba, amely miatt a magyar focibírókat kizárták a világversenyekről

origo.hu

Az Egyesült Államok szerint az atomháború az egyetlen megoldás

life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

hirtv.hu

Nógrádi György figyelmeztetése a háborús pszichózis kapcsán + videó

metropol.hu

Kettészakad az ország: Kiadták a riasztást a hétvégére

hirtv.hu

Konteósra vette a figurát Magyar Péter Miskolcon

origo.hu

Gyermek bűntények az elmúlt évekből

metropol.hu

Korrupció és trükközés: Karácsony rekordot döntött, számtalan nyomozás folyik fővárosi ügyekben

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Ezeknek a csillagjegyeknek szerelmet hoz a nyár, igy készülj fel!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Zokogva jelentették be: Családja körében távozott a magyar úszóedző

OLDALVONAL

Terpesz a bárpulton, Ronaldo exe miniszoknyában tárta szét meztelen combjait

OLDALVONAL

Azahriah után világsztárok? Csúcsmeccs jöhet Budapestre

OLDALVONAL

Most kaptuk: Súlyos balesetet szenvedett a focista, kómába került