Létrehozva: 2023.09.11.

„Nem kell félni, nem veszítjük el Milák Kristófot” – megszólalt a bennfentes

Hargitay András nyilatkozott az úszó váratlan szabadságáról.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Milák Kristóf júniusban két és fél hónap előre nem kalkulált szabadságot kért, és kapott, mert nem érezte jól magát mentálisan. A versenyzőként világbajnok, olimpiai bronzérmes Hargitay András szövetségi kapitányként is ténykedett, ezért tisztában van az úszók terhelésével. Amikor azt kérdeztük, a két és fél hónap edzéskiesés Milákot esetleg visszavetette-e párizsi olimpiai felkészülésében, nemmel válaszolt.

Milák Kristóf
Milák Kristóf (Fotó: Szabó Miklós)

Az újrakezdés második hetére visszarázódott a rendes kerékvágásba. Az első napok talán csikorgósak lehettek, de meglelte a tempót, beindult egy újabb olimpiai aranyérem felé. Esetében főleg mentális gondok okozhatták a panaszát június közepén, de szó sincs arról, hogy edzéskiesése végleges, szóval, nem veszítjük el Milák Kristófot. Jobb lesz, mint «új korában» volt. Az úszósportban az augusztus-szeptember a kisebb lélegzetvétel, vakáció időszaka. Ő ezt megtoldotta, de ennek csakis hasznát látja

 – fogalmazott Hargitay András.

Megtudtuk, Hargitayval hasonló nem fordult elő, mert világhírű mestere, Széchy Tamás pontosan tudta, mikor kell lazítani a gyeplőn.

„Ezért ráadás-szabadságot sose kértem az Öregtől” – emelte ki az exkapitány. „Igaz, a mi aktív úszóéveinkben nem is volt ennyi világverseny, mint a maiaknak, akik 50 m-es medencében olimpián, vb-n és Eb-n küzdenek, ráadásul – az olimpiát kivéve – ezt rövid távon megismételik, nem beszélve a sorozatos Világ Kupa-futamokról.”

Hargitayéknak két-három hét vakáció dukált, és mivel egyetemre is járt, a tanulás közben pihente ki magát. Milák időleges leállásának hírét felkapta a világsajtó, a legnagyobb riválisai is értesültek róla. Emiatt esetleg új erőre kaphattak? – kérdeztük.

A földkerekség minden jelentős úszója kerülhet Milákéhoz hasonló helyzetbe, ezért aligha hihették, hogy a «pillangókirálytól» végleg megszabadulnak... Az úszás olyan sport, amelyikben saját magaddal kell megküzdened, és nem az ellenfeleid gondolataival.

 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Olaszország válaszolt Macron őrült, világháborús tervére

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

magyarnemzet.hu

Klopp egy kivételes játékosról beszél a Liverpool csapatából + videó

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

"A kezemben marad egy nagy hajcsomó" - nincs sok hátra, rákkal küzd a válogatott focista

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség