Létrehozva: 2023.03.15.

Szalai Attila: Borzasztó tragédia, ami az országban történt

Válogatott labdarúgónk, Szalai Attila szívszorítva figyeli az ijesztő eseményeket.

Törökországban élte meg a február 6-i, török-szír határvidéket sújtó, pusztító erejű földrengést Szalai Attila. A Fenerbahce futballcsapatának magyar sztárja többek között erről is beszélt a Gödi Hírnöknek adott interjújában.

Szalai Attila a válogatott edzésén
Szalai Attila a válogatott edzésén   Fotó: Nemzeti Sport

– Mindenkit nagyon megrázott és lesújtott ez az esemény. Borzasztóan nehéz napok és hetek vannak az ország mögött. Hatalmas tragédia ez Törökországban, rengeteg város szinte teljesen tönkrement. Nagyon sok az áldozat, és több millió azoknak az embereknek a száma, akik a földrengésnek valamilyen módon az érintettjei. Szerencsére az egész ország, sőt, a világ összefogott, segélykampányba kezdett. Jelenleg folyamatos a helyreállítás. 

Szívszorítva figyeltük az eseményeket, próbálunk segíteni, ahogyan tudunk

– mondta az Eb-selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott 25 éves védője, aki máig hazajár Gödre ott élő édesanyjához.

Szalai elmondta, hogy a futballberkeken belül is sok volt az áldozat.

– Borzasztó tragédia, ami az országban történt. A médiában a hírek csak erről szólnak. Volt a klubunkban egy esemény, amely azt tárgyalta, hogy az ország összes csapatából edzők, elnökök, sportigazgatók és játékosok hogyan tudnának egy szervezett segélyakcióban részt venni. A földrengés zónáiban a konténerházak építése a legnagyobb segítség, hogy az emberek lakhatása legyen elsődlegesen megoldva – emelte ki Szalai Attila.

Az apokaliptikus törökországi-szíriai földrengésben több mint 52 ezren vesztették életüket. Az anyagi károk csak Törökországban meghaladják a 100 milliárd dollárt (35,45 ezermilliárd forint); házak százezrei semmisültek meg. 

 

Ez is érdekelhet

origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

magyarnemzet.hu

Juszt hatalmas öngólt lőtt Magyar Péter baloldali tüntetése kapcsán

ripost.hu

3 csillagjegynek májusban furcsa üzenetet küld az őrangyala

hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Óriási gondok a magyarok Eb-ellenfelénél, rövid időn belül összeomlottak

OLDALVONAL

Újabb focilegenda távozott: gyászba borult az egész nemzet

OLDALVONAL

Vad terpesztés az ágyon, meztelen combjait mutogatja az angyali szépség

OLDALVONAL

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban