Létrehozva: 2021.12.26.

Marco Rossi már nem ismeri a segítőjét, a magyar foci nagy pillanatai 2021-ben

Szubjektív összeállításunkban bemutatjuk, minek örültünk, miért szomorkodtunk.

A válogatottról és a Ferencvárosról szólt a magyar labdarúgás 2021-ben. Mindkét együttesről elmondható, hogy sikerek és kudarcok egyaránt jellemezték a gárdákat idén.

Az év meccse: Magyarország-Franciaország 1-1

Igazi csemegéket tartogatott az esztendő a válogatott drukkerei számára. Marco Rossi együttese az Európa-bajnokságon és a vb-selejtező csoportban világ- és Európa-bajnokok ellen csatázhatott. Az egyik legkellemesebb élmény a franciák elleni csoportmeccs az Európa-bajnokságon. A Puskás Arénában 67 ezer néző előtt fogadtuk a világbajnok Franciaországot. Fiola Attila találatával 1-0-ra vezettünk, sajnos azonban a franciák egyenlítettek. Így is hatalmas élmény volt a találkozó.

Az év drámája: Németország-Magyarország 2-2

A magyar válogatott úgy léphetett pályára a németek elleni Eb-csoportmeccsen, hogy győzelem esetén mindenképpen továbbjut a halálcsoportból. Münchenben, szakadó esőben kétszer is vezettünk, s a meccsen végig szenvedő németek csak a lefújás előtt tudtak egyenlíteni. Így sem volt ok a panaszra, együttesünk tökéletesen helytállt az Európa-bajnokságon, s a tornán talán a legszimpatikusabb kieső volt a csoportkör után,

Az Év fényképe: Schäfer András és Marco Rossi

Nyugodtan állíthatjuk, hogy Schäfer András lett az év felfedezettje a válogatottban. A Dunaszerdahely középpályása úgy kaphatott hangsúlyosabb szerepet, hogy Szoboszlai Dominik sérülése miatt nem szerepelhetett az Eb-n. Schäfer előbb gólt lőtt a Ciprus elleni felkészülési találkozón, majd Németországban is betalált, kevésen múlott, hogy a góljának köszönhetően nem jutottunk tovább a csoportból. Az elkeseredett játékost a lefújás után Marco Rossi vigasztalta, ez a jelenet az év fotója.

Az Év visszautasítása: Rossinak nem kellett Dzsudzsák

Dzsudzsák Balázs két év után sem került vissza a válogatottba. A gárda korábbi csapatkapitánya 2019 novemberében, a Wales elleni vesztes Eb-selejtezőn kapott utoljára lehetőséget. Azóta nélküle kijutottunk az Eb-re, Rossi pedig arra hivatkozva nem számított rá, hogy az NB II-ből nem hív be játékost. Dzsudzsák a nyáron visszajutott az élvonalba a Debrecennel, s noha gyakran elmondta, szívesen visszatérne a nemzeti csapatba, az olasz kapitány hajthatatlan volt, Dzsudzsák pedig a bő keretbe se került bele.

Az Év szakítása: Szerhij Rebrov és a Ferencváros

Az ukrán Szerhij Rebrov a Ferencváros történetének egyik legjobb fociedzője, kevesen hitték volna, hogy sértődötten távozik a magyar bajnoktól. A pletykák szerint ő azt hitte, Andrij Sevcsenkót válthatja az ukrán válogatott kispadján, ezért már februárban jelezte a vezetőknek, nem marad a Fradinál. A zöld-fehérek ekkor elkezdtek edzőt keresni és mire Rebrov mégis maradt volna, gyakorlatilag már meg is egyeztek Peter Stögerrel. Az ügy pikantériája, hogy Stögert azóta már ki is rúgta a Ferencváros.

Az Év lúzere: Giovanni Costantino

Marco Rossi egyik állandó stábtagjáról májusban derült ki, nyártól az MTK vezetőedzője lesz. Noha a hírek arról szóltak, hogy az Eb alatt marad a válogatottnál, a bejelentés másnapján el kellett hagynia a telki edzőtábort. Nélküle állt helyt a csapat az Eb-n, őt magát pedig már ősszel ki is rúgta a fővárosi klub.

Fotó Török Attila Nemzeti Sport

Ezt követően Marco Rossi úgy nyilatkozott korábbi segítőjéről, hogy a nevét sem hallotta soha.

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

origo.hu

Egyetlen nukleáris rakéta képes lenne elpusztítani egész Budapestet

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

ripost.hu

Igazán jó a helyesírásod? Ebből a tesztből kiderül!

mandiner.hu

Újabb tanulmány bizonyítja: Németország őrületes hibát követett el

origo.hu

A Miss Influencer Hungary nyertese egy igazi vadmacska: tökéletes testére nincsenek szavak

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott