Létrehozva: 2020.04.03.

Dárdai Pál új Ibrahimovicot nevelhet a legkisebb fiából

Bátyjai csak Zlatannak becézik a tehetséges Bencét, akinek nyártól apja lehet az edzője. Új sikersorozat következik a Herthánál?

Hiába csábították az utóbbi évben számos klubhoz vezetőedzőnek, Dárdai Pál hű maradt a 23 éve szolgált Herthához: mint kedden kiderült, nyártól visszatér imádott egyesülete akadémiájára. Napokon belül döntenek arról, hogy melyik korosztály edzője lesz. A berlini BZ című lap azonban már tudni véli: minden bizonnyal újra az U15-ös gyerekek kispadját kapja meg, ahol korábban sikert sikerre halmozott, és ahol a legkisebb fia, Dárdai Bence edzője lehet. A 14 éves csatárt a tehetsége és a karaktere miatt Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítják a bátyjai.

Korábbi szövetségi kapitányunk büszke lehet a fiaira
Fotó: Getty Images

Dárdai 4,5 évnyi sikeres Bundesliga-kaland után, július 1-jétől visszatér korábbi munkahelyére, a Hertha utánpótlásképző akadémiájára. Annak ellenére is, hogy a klublegenda a tavaly nyár óta tartó pihenője során nemrég elárulta: három-négyhetente kap csábító, sőt olykor anyagilag „erkölcstelenül” előnyös vezetőedzői ajánlatokat. Mégis maradt a korábbi terveinél, hogy visszatér a tehetségek gondozásához.

„Nagyon örülök ennek. Szeretek a gyerekekkel dolgozni”

– idézte a berlini lap a klub magyar Bundesliga-rekorderét.

Dárdai visszatérése a legkisebb fia miatt is pikáns lehet. 2015 februárjáig – amíg meg nem bízták a felnőttcsapat benntartásával a Bundesligában – az U15-ösök edzője volt. Nem is akármilyen sikereket ért el, noha egy ideig párhuzamosan végezte a munkáját a magyar válogatott szövetségi kapitányaként is. Akkor a legidősebb fiával, Dárdai Palkóval a csapatában tripláztak: megnyertek minden lehetséges trófeát, ahol csak elindultak (a közép-német korosztályos bajnokságot, a berlini teremtornát és kupát, sőt egy rangos angliai nemzetközi tornát is). Most hasonló sikerekre készülhet, ugyanabban a korosztályban immár Dárdai Bencével.

A két idősebb fivér, a Bundesligában és az Európa-ligában is szerepelt 20 éves szélső, Palkó, és a 18 esztendős védő vagy középpályás, Dárdai Márton már együtt játszanak a negyedosztályban szereplő U23-as tartalékcsapatban. Mindketten korosztályos német válogatottak, de a középcsatár Bence is kiugró tehetség.

Palkó egy korábbi Bild-interjúban elárulta a kisöccséről: otthon csak Zlatannak becézik, mert a svéd világklasszis Ibrahimovichoz hasonló karakter. Mármint olyan értelemben, hogy technikás, jól lő és jéghideg fejjel dönt a kapu előtt.

Fotó: Instagram, Getty Images

Nem véletlen, hogy Bence az egy évvel idősebbek között játszik. Nem is akárhogyan: 15 góljával harmadik a liga góllövőlistáján, és csapatával vezetik a járvány miatt félbeszakadt bajnokságot.

„Később természetesen szeretnék együtt szerepelni az öcséimmel a Hertha első csapatában. Azt hiszem, ilyen még sohasem történt a Bundesligában. A kertünkben persze gyakran előfordul. Olyankor Marci uralja a középpályát, én elfutok a szélen, beadok Bencének, aki gólt szerez”

– mesélte korábban a családi tervekről Dárdai Palkó.

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Autósok százai buknak meg ezen a KRESZ-teszten, pedig alap lenne tudni!

mandiner.hu

A németek máris riogatnak a kínai elnök budapesti látogatása miatt

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott