Létrehozva: 2019.03.01.

Fordulat, főnöke beszélt Szalai Ádám jövőjéről

Egyáltalán nem biztos, hogy nyáron távozik Hoffenheimbõl a válogatott csatár. Csak egyvalakin múlik a sorsa.

Habár a téli szünetben arról pletykáltak, hogy klubja eladja a török Galatasaraynak, a nagy küzdő Szalai Ádám a jelek szerint megint jelesre vizsgázott akaratból. A magyar labdarúgó-válogatott csatára inkább maradt a Hoffenheimnél, hogy topligában maradjon, és megharcoljon a helyéért a csapatban. Most pedig a klub sportigazgatója is elismerően nyilatkozott róla, így könnyen lehet, hogy a következő szezonra is marad kenyéradójánál.

 

"Ádám nemrég úgy válaszolt a jövőjét firtató kérdésre: 'Ki mondta, hogy lejár a szerződésem?" Maradjunk egyelőre ennyiben!

A mentalitása mindig kiemelkedő, fontos alkotórész a játékunkban, és már több mint száz tétmérkőzésen szerepelt nálunk.

Egy kicsit még ki kell várnunk, kérdés, mit akar ő és mit a következő edzőnk"

- idézte Alexander Rosent a Kicker.

Szalaiék jelenlegi trénere, Julian Nagelsmann ugyanis nyártól átveszi az RB Leipzig (Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata) irányítását. A Hoffenheim pedig még a tél folyamán, tehát napokon belül bemutatja az utódát, aki nyilván beleszólhat a 2019/20-as keret kialakításába.

origo.hu

Akár Magyarországot is érintheti az újabb háborús terv: a NATO területéről biztosítanák Ukrajna légvédelmét

origo.hu

Újabb ország készül a világháborúra

borsonline.hu

Óráink vannak hátra: brutális erővel csap le ránk az időjárás

vg.hu

Kényszerleszállást kellett végrehajtania Besenyei Péternek egy katonai bázisrepülőtéren – fotó

ripost.hu

„Tudni kell viselkedni” – kiverte a biztosítékot a Házasság első látásra bombázója

magyarnemzet.hu

Megtalálták a Belaruszban tárolt orosz nukleáris fegyvereket + videó

origo.hu

Autóbalesetet szenvedett Curtis csapata

ripost.hu

Összetörte a gyász Szandi szívét: „Sosem fogom elfelejteni”

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Egyszerűen megállíthatatlanok: ez a négy csillagjegy sohasem adja fel

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

„Betörték az orromat” - Legféltettebb titkairól tárulkozott ki a Fradi úszónője

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Meccsre vitte fiát, majd holtan esett össze az olimpiai bajnok

OLDALVONAL

Nem takart a csipkés fehérnemű, a hálóban villantott az egzotikus kebelcsoda

OLDALVONAL

„Az a probléma…” - újabb nehézségek, Hamilton ezt már nem tudja hova tenni