Létrehozva: 2018.11.03.

Rossz hír a lányoknak: így áll a csajozással a magyar tinisztár

A sikert sikerre halmozó Milák Kristóf egyre népszerûbb a hölgyek körében, de egyelõre nem akar komoly kapcsolatot.

Hősként ünnepelte az ország az elmúlt hetekben Milák Kristófot, a hihetetlenül tehetséges úszó nyár eleje óta nyolc aranyérmet szerzett a különböző versenyeken. A sok verseny és edzés mellett nem csoda, hogy alig van ideje a magánéletére.

A nemrégiben véget ért ifjúsági olimpiáról hazaérve sem kezdett pihenésbe Milák, gőzerővel készül a jövő heti országos bajnokságra. Idén ráadásul még le is kellett érettségiznie, később pedig a jogosítványát is megszerezte.

„Mostanában nem jellemző, hogy túl sok szabadidőm lenne, amikor este hazaérek, örülök, hogy nem esek bele rögtön az ágyba. Szerencsére, amióta egyetemre járok, több időm van magamra, mint annak idején a gimnáziumban” mesélt mindennapjairól a Blikknek az úszó.

A 18 éves sportoló elismerte, a sikerek hatására a lányok közt is megnőtt a népszerűsége, egyelőre azonban nem tervez komoly kapcsolatot.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott