Létrehozva: 2018.11.29.

Komolyabb ligákban is kelendőek lehetnek a Vidi kulcsemberei

A Vidi labdarúgócsapata már több, mint 3 milliárd forintot keresett idén a nemzetközi porondon. Játékosaira pedig felfigyelhetnek Európában, ezáltal még tovább nõhet a kupaszereplésbõl származó bevétel.

A mai, BATE elleni mérkőzésen az El-csoportköréből is továbbjuthat a Vidi, amennyiben legyőzi a fehérorosz bajnokot. A remek szereplés miatt a játékosok értéke nagyot emelkedhet, a magyar válogatott védőt, Viníciust topligából nézték ki.

Olaszországból vihetik a védőt

Az olasz élvonalból három együttes figyelt fel az Európa-ligában a 28 éves játékosra. A Genoa, a SPAL és a Frosinone már a télen vinné a Vidi alapemberét olasz hírek szerint. A Transfermarkt által 900 ezer euróra (296 millió forint) becsült Viníciusért komoly összeget zsebelhetne be a fehérvári klub.

Rajta kívül több kulcsember kapós lehet. Nego, Stopira és Georgi Milanov rendre bizonyítja az El-ben, hogy topligás együttesekben is megállnák a helyüket.

Vinícius, Stopira vagy Nego nagyon meggyőző, simán beférnének egy görög topklubba, az AEK-be vagy az Olympiakoszba is

- mondta el a Nemzeti Sportnak Szotirisz Miliosz, görög újságíró, miután a Vidi idegenben legyőzte a PAOK-ot.

A Vidi 2012/13-ban szerepelt ezelőtt európai csoportkörben, akkor többek között a spanyol Walter Lee játékjogát 700 ezer euróért (230 millió forint) tudta értékesíteni a klub a sikeresnek mondható kupaszereplést követően.

Könnyebb lesz igazolnia a Vidinek

A stabil gazdasági háttérrel, immár kiváló stadionnal rendelkező Vidinél azonban nem kell attól tartani, hogy gyengülne az együttes. A csapat neve az idei BL/El-menetelés miatt is jól cseng az átigazolási piacon.

Nem akarok semmit elkiabálni, meglátjuk, hogyan alakul a téli és a nyári átigazolási időszakunk, de a pozíciónk jobbnak tűnik. Most azt érezzük, hogy akiket eddig megkerestünk, azok nyitottak ránk

- mondta el a csakfoci.hu-nak Balogh Tamás, a Vidi vezető játékos megfigyelője.

origo.hu

Baleset érte a Házasság első látásra egyik legmegosztóbb sztárját

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

mindmegette.hu

Ezzel a magyaros menüvel várják Budapesten Hszi Csin-pinget, a kínai elnököt

magyarnemzet.hu

A PSG edzője váratlan lépésre szánta el magát a BL-ből való kiesés után

metropol.hu

„Ez a Krausz egy mázlista” – Mikes Anna mesés lábakat villantott

mandiner.hu

Szalai Ádám nem hagyja magát, szembeszáll Szoboszlai Dominikkel

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

OLDALVONAL

Marco Rossi elárulta leghőbb vágyát: Szoboszlaiék így alakíthatnak igazán nagyot az Eb-n

OLDALVONAL

Azóta sem tér magához a világ és a Forma–1: 30 éve halt meg Ayrton Senna

OLDALVONAL

Kritikus hangok, Dárdaiéknál óriási változás fenyeget

OLDALVONAL

Gödörben a Fradi csatára, meddig tart a góltalanság?

OLDALVONAL

Milyen ember az ilyen? Meggyalázta a foci elhunyt legendáját a kapus

OLDALVONAL

Szoboszlai után újabb válogatott focistát kaptak gyorshajtáson a 45 milliós autójával

OLDALVONAL

Rányitottak a mosdóban, vadító pózban találták a meztelenkedő Tiannát

OLDALVONAL

„Csodálom Rossit!” – Lanzafame a Fradiról, a Honvédról és a magyar válogatottról áradozott