Létrehozva: 2023.01.11.

Megfáztál, és nem tudsz aludni? Ezek a tippek segíthetnek

Koronavírus, influenza, nátha – bármelyiket is kaptad el, szinte elkerülhetetlen az orrdugulás. Az alvás náthásan sokszor pokoli tud lenni, hiszen bedugult orral nem tudja az ember, hogyan feküdjön, forgolódik; pedig a gyógyulás egyik kulcsa a pihentető alvás. Mutatunk néhány megoldást!

A felsőlégúti-megbetegedések egyik legkellemetlenebb tünete a bedugult orr, ami különösen lefekvéskor kellemetlen. Az alvás náthásan sokszor nem is sikerül, csak forgolódunk, fújjuk az orrunkat, mellette sokszor a láz, a fejfájás sem könnyíti meg a dolgunkat. Pedig a fertőzésekből sokkal könnyebb kilábalni, ha ágyban vagyunk, és rengeteget alszunk. Mutatunk néhány tippet, hogyan lesz könnyebb az alvás náthásan.

Az alvás náthásan sokszor komoly kihívást jelent.
Sokszor kínszenvedés az alvás náthásan. Fotó: sirtravelalot / Shutterstock

Vegyél egy forró zuhanyt!

Mielőtt lefekszel, állj be a zuhany alá, és jó meleg vízzel tusolj le. A gőzök segítenek feloldani a váladékot, könnyebben tudsz majd lélegezni, így hamarabb el tudsz majd aludni.

Ne szedj be akármilyen gyógyszert!

Egyes láz- és fájdalomcsillapítók, illetve megfázás elleni szerek koffeint is tartalmaznak, de a nyákoldók is okozhatnak éberséget, ezeket kerüld lefekvés előtt. Fontos, hogy az adagolást is tartsd be, ha túl sok gyógyszert veszel be, az az alvás rovására mehet.

Enyhítsd a torokfájást!

Sokszor nem is a bedugult orr, hanem a fájós torok tart ébren; ezért lefekvés előtt közvetlenül kezeld valamivel, például szopogass el egy fájdalomcsillapító tablettát, gargarizálj sós vízzel.

Emeld meg a párnád!

Köhögés és bedugult orr ellen is hatásos ez a praktika; bár így a nyakad természetellenes tartásban van. Ha csak egy keveset emelsz a párnádon, könnyebben el tudsz majd aludni, hiszen a köhögés is csökken, és könnyebben tudsz lélegezni. Elég, ha egy plusz párnát teszel a fejed alá, már az is rengeteget segít.

Párásítsd a lakást!

A száraz levegő mind az orrdugulást, mind a köhögést felerősíti, ezért érdemes figyelni a levegő páratartalmát, és ha szükséges, párásítani akár géppel, akár a fűtőtestre helyezett vizes edénnyel. A pára nedvesen tartja a torok és az orr nyálkahártyáját, segít feloldani a felgyülemlett váladékot, így csökken a fájdalom és a kellemetlen tünetek.

Csillapítsd a lázat!

Régen rutinszerűen szedtük a lázcsillapítót, ma már azonban az az orvostudomány álláspontja, hogy a láz segíti a gyógyulást, ezért nem feltétlen szükséges a csillapítása. Ám ha azok közé tartozol, akik lázasan nem tudnak elaludni, vagy felületesen, rosszul alszol, akkor éjszakára, lefekvés előtt mindenképpen vegyél be egy lázcsillapítót, hogy ki tudd pihenni magad.

 

origo.hu

Miért nem gratulált a vadítóan dögös új barátnője Lando Norris futamgyőzelméhez?

origo.hu

Titokzatos ajándék jelent meg Berki Krisztián sírján

borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

magyarnemzet.hu

Ez vár Szoboszlai Dominikre az új Liverpoolban az edzőjelölt jó ismerője szerint

ripost.hu

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

hirtv.hu

Európa a háború árnyékában + videó

origo.hu

Lemondott a teljes orosz kormány

mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

ripost.hu

Jön a hidegfront: megbolondul az időjárás, ugrálni fog a hőmérő higanyszála

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.boon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

MEDICINA

Így készíti ki a szervezetünket az óraátállítás

MEDICINA

Csodálatos gyógyereje van a pitypangnak, mutatjuk, hogyan készítsd el

MEDICINA

Ártatlannak tűnhet, ezekkel növeled mégis a demencia kockázatát

MEDICINA

Lehull a lepel! Ezért működnek a mai napig anyáink gyógyító praktikái

MEDICINA

2 egyszerű arcápolási trükk, amitől sokkal gyorsabban eltűnnek a ráncaid

MEDICINA

Ez történik a testeddel, ha nem iszol elegendő vizet

MEDICINA

Nagyon élénk álmaid vannak mostanában? A szakértő megválaszolta, hogy miért

MEDICINA

Fantasztikus gyógyereje van a pitypang virágának, mutatjuk, hogyan készítsd el