Létrehozva: 2023.01.06.

Rácz Jenőt hazaengedték a kórházból, de durván néz ki a lába

Újabb műtéten kellett átesnie a sztárséfnek.

Rácz Jenő nem véletlenül lett sztárséf, nem pedig focista. Bár gyerekként kitartóan járt a fociedzésekre, ám egy térdsérülés után kiderült, hogy fel kell adnia ezt az álmát. 

Fotó: Ripost

Azóta többször is műtőasztalra kellett feküdnie, legutóbb éppen a kórházi ágyon fekve jelentkezett be, hogy beszámoljon rajongóinak a legújabb operációról – számolt be róla a Bors.

Úgy néz ki, hogy minden szuper volt, rendben volt. Most már azt várom, hogy jöjjön a professzor úr, és megbeszéljük, hogy esetlegesen haza tudok-e már menni a mai napon, illetve jön egy gyógytornász is 

– mondta a Michelin-csillaggal kitüntetett séf.

Nem sokkal később a felesége az Instagram-sztorijában meg is mutatta, hogy néz ki párja frissen műtött lába.

A műtét jól sikerült, de most kemény időszak áll még előtte. Nabu is és én is mindent megteszünk, hogy a lehető legkönnyebben felépüljön

– írta Dóri. Jenőre 3 hónap rehabilitáció vár. Egy fotót is mellékelt, amelyen férje kompressziós harisnyát visel, a macskájuk pedig gazdájára kuporodva igyekszik vigasztalni és gyógyítani.

 

origo.hu

Mutatjuk az újabb, rémisztő lépést a világháború felé – videó

vg.hu

A Molnak sikerülhetett, amire még a világ legnagyobb olajcégei sem voltak képesek

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

mandiner.hu

Amerikában tombolnak és sértegetik a magyarokat, nem tudják elviselni, ami most történik

origo.hu

Új, ismert barátnője van a Házasság első látásra szereplőjének

travelo.hu

Egy teljesen újjászületett fürdő színesíti a hazai kínálatot

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

"Lehet, kórház lesz a vége" - Britney Spears megszólalt újabb összeomlásáról

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott