Létrehozva: 2021.09.21.

Tóth Gabi: Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, szégyenkeznem kell a hitem miatt

Az énekesnő az elmúlt hetekben rengeteg támadással küzdött meg, de most elmondta, hogy már tinédzserként sem volt egyszerű a helyzete.

Szerző e.j.

Tóth Gabi a Ripost7-nek adott őszinte interjújában vallott az elmúlt hetek rágalomhadjáratáról, támadásairól, és az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson betöltött szerepéről.

Az énekesnő lapunknak bepillantást engedett a gyerekkorába és a kamaszéveibe is, ami által kiderült, hogy vallásos, tapolcai családban nőtt fel, de amikor 16 évesen Budapestre került, teljesen megváltozott az élete.

Tóth Gabi az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson lépett fel

„Amikor tizenhat évesen beválogattak a Megasztárba, felkerültem Budapestre. Én előtte egy kisvárosban éltem, szerény körülmények között, ahol csaknem mindenki ismert mindenkit. Ehhez képest Budapest egy egészen más világ. Erre rövid idő alatt rá kellett jönnöm” – mondta el a Ripost7-nek Gabi, aki eleinte furcsán érezte magát a fővárosban.

Egyszerű, vidéki lányként, akinek az élete a néptánc és az éneklés, sokszor kívülállónak tűnt.

„Voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, szégyenkeznem kell a hitem miatt vagy azért, mert nem feltétlenül a mainstream zenei irányzatok vonzottak, hanem sokkal inkább a magyar népzene, a hagyományok. Persze, tudom, ma már modernebb, fogyaszthatóbb formában kell tolmácsolni a közönségnek, hogy fogékonyak legyenek rá. Akadt néhány olyan dal a tehetségkutató és az ezt követő évek során, amiket egyszerűen rám erőltettek. Nem éreztem magaménak ezeket, de akkor, tapasztalatlan lányként, még fogalmam sem volt, hogyan térhetnék vissza a folklór világához.”

Hogy mit mondott még Gabi a tinédzser-éveiről és az elmúlt időszakról, elolvashatod a Ripost7 hetilap szeptember 21-én megjelent számában! Keresd az újságárusoknál!

origo.hu

Mbappé, irány a McDonald's, pénzen nem lehet sikereket venni - íme, a legjobb mémek a PSG égéséről

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

Azonnal ki kellett üríteni a Tescót - már a helikopter is leszállt a parkolóban

magyarnemzet.hu

Egyetlen rakéta képes lenne elpusztítani a fővárost + videó

ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

mandiner.hu

Elképesztő ajándék várja Hszi Csin-pinget Magyarországon

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Szomorú évforduló: Szívszorító, ami most elhangzott Berki Krisztián sírjánál – fotó

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Özönlenek jókívánságok, Sydney van den Bosch és vőlegénye nem is lehetne boldogabb

LELKIZŐ

Ismét gyászol a sztárvilág: elhunyt a Grease színésznője

LELKIZŐ

Ötéves lett Harry herceg kisfia, váratlan, amit a királyi családtól kapott

LELKIZŐ

Nagy Ő Virág vigasztalhatatlan: „Semmi sem lesz olyan, mint ezelőtt”