Létrehozva: 2016.11.23.

Vége: Damu Edina teljesen padlóra került!

Az asszony telefonját kikapcsolta a szolgáltató, akárcsak a házában levõ közmûveket.

Minden jel arra utal, hogy Damu Edina olyan mély gödörbe zuhant, amiből már nem tud kikászálódni. Az asszony korábban a %RIPOST%-nak elmondta, nagyjából háromszázezer forintra lenne szüksége ahhoz, hogy a felhalmozódott tartozásait rendezni tudja.

"Amennyiben ez nem történik meg, könnyen áram és víz nélkül maradhatok" - nyilatkozta, miután a gázt már kikapcsolták az otthonában.

Az érdi házban jelenleg egyedül élő asszonyról most ismét aggasztó híreket kaptunk. Edinát hiába hívtuk telefonon, a szolgáltató - bizonyára az általa is megerősített nagy összegű tartozás miatt - lekapcsolta a készüléket a hálózatról.

Edinánál már a gázt is jó ideje kikapcsolták, ezért az októberi, enyhébb hideget is nehezen tudta elviselni, most, a fagyos időben viszont valóban kilátástalan helyzetbe került.

"Nagyon fázom, itt ülök a hideg lakásban, most dolgozni sem tudok, mert megbetegedtem. Két köntösben, meleg ruhában és három takaróval próbálom átvészelni a nappalokat és az éjszakákat. Nem tudom mi lesz, most úgy érzem, megfagyok."

A család segítségére nem számíthat, édesanyja és a nővére Budapesten élnek, ők gondoskodnak féléves lányáról, Majáról. Oda bizonyosan nem költözhet, mivel a gyámhatóság határozata szerint nem tartózkodhat egy helyiségben a gyermekével.

Hogy mi lesz Edina sorsa és ki nyújt segítő kezet a munkanélküli asszonynak, nem lehet tudni. Egy biztos, rajta jelenleg csak a csoda segíthet.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Meg fogok halni - döbbenetes őszinteséggel beszélt a válogatott focista

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

ripost.hu

Vajon elég bátor vagy, hogy nekivágj ennek a 10 kérdésnek?

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”