Létrehozva: 2016.03.06.

Még nem dolgozta fel gyászát a nyíltan meleg sztárriporter

Radics Pétert alaposan megrángatta az élet. Amikor édesanyját elvesztette, éppen Washingtonban volt. Majd jött a meghurcolás, nemrég pedig édesapjától is búcsúznia kellett.

Egyedül, illetve kutyájával él egy Fehérvár melletti tanyán Radics Péter, egykor szépreményű riporter, aki többször is bevallotta másságát, de 2001-ben egy TV2-es őszinte riport véget vetett karrierjének.
Már beletörődött sorsába, de nemrég újabb csapás érte. A Borsban vallott arról, miért döntött úgy, hogy az elmúlt 10 évben el sem mozdult édesapja mellől.

„Apukám nemrég ment el, vele töltöttem az utolsó tíz évemet.

Anyukám ugyanis úgy halt meg, hogy én Washingtonban dolgoztam. Azt pedig nem akartam átélni, hogy édesapám is úgy távozik, hogy én nem vagyok mellette

- vallotta meg a lapnak Radics Péter.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Leszámol a hangyákkal a lyukas alufóliabomba

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

LELKIZŐ

Itt a vége: Kilakoltatják a TV2 fiatal sztárját és teljes családját

LELKIZŐ

Kimondta a bíróság Bódi Guszti válását: "Most már valamennyivel könnyebb"

LELKIZŐ

"Jobb a kapcsolatunk, mint valaha" - Tápai Szabina újra összejön Kucsera Gáborral?

LELKIZŐ

Kőgazdag Metta kendőzetlenül vallott a testvéréről: Nagyon rossz kapcsolatunk van

LELKIZŐ

3 hónapig lehetett édesanya, élete fájdalmáról vallott Vajna Timi

LELKIZŐ

Petra gyászol: ilyen kapcsolatban volt a Házasság első látásra sztárja az elhunyt fitneszedzővel

LELKIZŐ

Elhunyt a Gyűrűk Ura és a Titanic színésze

LELKIZŐ

Nagy Melanie: „Egyedülálló anyaként fontos meghúzni a határokat”