KÜLFÖLD

Szerző P. E.

Létrehozva: 2024.03.14.

"Kirúgtam a férjemet, mert a lányunk legjobb barátnőjével akart megcsalni"

A lányuk 19 éves barátnőjével akart félrelépni a férj.

Életközepi válság vagy fékezhetetlen rajongás? Egy 37 éves nő a Reddit közösségéhez fordult és elmesélte azt a kellemet helyzetet, hogy a 39 éves férje, Joshua a tinédzser lányuk legjobb barátnőjével próbált viszonyt kezdeni.

American Beauty
Fotó: Photo12 via AFP

Az asszony képernyőfotókat kapott azokról az üzenetekről, amelyeket férje küldött a 19 éves Aliyának. A férfi bőszen udvarolt a fiatal lánynak, nyomult és mindenáron szexre akarta rávenni. A lány megfenyegette a férfit, hogy ha nem hagyja abba, kitálal. Joshua ettől még próbálkozott, majd egy idő után felhagyott a hódítási kísérlettel. De ekkor már késő volt, a felesége mindenről értesült.

Az asszony azonnal kirakta a férjét a házból és a Redditen elmondta, Aliya apja is kezelésbe akarta venni a férjét.

"Aliya apja meg akarta ölni a férjem, de azt mondta, enyém az elsőbbség, így addig nem tesz semmit, amíg én nem lépek. Joshua addig ment, hogy azt mondta, bárcsak el tudna válni tőlem és feleségül tudna venni egy olyan nőt, mint Aliya, és újra próbálkozhatna egy kevert bőrszínű családdal. Azt kívánta, hogy bárcsak a lánya és a felesége bőrszíne is világosabb lenne. Undorító dolgokat mondott rólam és a lányunkról is. Amikor hazaértem, még élt bennem egy aprócska remény, hogy az egész hazugság és Joshua nem mondana ilyeneket. Egyáltalán nem tagadta, csak könyörgött, hogy bocsássak meg neki."

Joshua arra fogta, hogy ez egy stresszesebb időszaka volt az életének és azóta nem próbálkozott Aliya-nál vagy másnál. A nőt nem hatotta meg, kirakta a férje szűrét, aki most az anyjához költözött vissza.

Az asszony a lányukkal nem közölte, miért is szakítottak az apjával és nem mutatta meg neki az üzenetváltásokat sem.

Az anyós persze azt akarja, vegye vissza a férjét, mint mondta, az anyós azzal érvel, hogy nem szabad 15 év házasságot eldobni "pár üzenet miatt".

A Reddit-felhasználók szerint egyáltalán nem tévedett, amikor kirúgta a férjét. Többen is azt tanácsolták neki, beszéljen őszintén a lányával és majd a lány eldönti, hogyan vélekedik az apjáról.

Ez is érdekelhet

origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

life.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: az Oroszlán falakat tör át, a Ráknak meg kell védenie magát

mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Óriási balhé Németországban: húsvét helyett muszlim ünnepre díszítették fel a belvárosokat

KÜLFÖLD

Megkongatták a vészharangot: új világjárvány fenyeget, zombivírus szedheti áldozatait

KÜLFÖLD

Horror a vidámparkban, leállt az 5 hónapos baba szíve

KÜLFÖLD

III. Károly király barátai kitálaltak: ezt mondta nekik az uralkodó az állapotáról

KÜLFÖLD

Családi tragédia történt: három ember meghalt, egy súlyos állapotban fekszik a kórházban