Létrehozva: 2023.04.04.

Lejtmenetben az infláció, vége az eszement drágulásnak

Egyre biztatóbb adatok látnak napvilágot.

Ez már az inflációs válság végének kezdete! Erről beszélnek a szakemberek Németországban, miután megjelent a legfrissebb német és euróövezeti inflációs adat. Míg a németeknél februárban 8,7 százalékos volt a drágulás az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest, addig a márciusi infláció 7,4 százalékra csökkent.

 

Ezek a számok továbbra sem nevezhetők optimálisnak, de egyértelműen azt jelzi, hogy a csúcson már átesett az infláció, és innentől fogva további csökkenés várható. A Szövetségi Statisztikai Hivatal azt is hozzáteszi, hogy továbbra is az élelmiszerárak azok, amik a legjobban felfelé húzzák az inflációs adatokat. 2022 márciusához képest idén márciusban átlagosan 23,8 százalékkal kerültek többe az élelmiszerek. 

Sebastian Dullien, a német Makroökonómiai és Konjuktúrakutató Intézet (IMK) tudományos igazgatója azt mondja, hogy a friss statisztika számai azt jelzik, hogy tartós csökkenésnek indult az infláció Németországban, a következő hónapokban további kedvező adatok várhatóak. 

A német Bild napilapnak nyilatkozó vezető közgazdászok 6,6 százalékos éves átlagos inflációt várnak a tavalyi 6,9 százalék után. Csak 2024-ben valószínű, hogy észrevehetően 3,0 százalékos csökkenés következik majd be. 

Komoly csökkenés Olaszországban is

Olaszországban márciusban az elemzők által várt 8,2 százalék helyett 7,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak éves szinten, miután februárban 9,1 százalékos emelkedést mértek.

Tavaly május óta a márciusi a legalacsonyabb inflációs ráta Olaszországban. Az olasz statisztikai hivatal adatai szerint az éves árnövekedés mérséklődése nagyrészt a nem szabályozott energiaárak hatásának köszönhető. A nem szabályozott energiaárak éves emelkedése 18,9 százalékra mérséklődött márciusban a februári 40,8 százalék után.  A szabályozott energiaárak pedig márciusban 20,4 százalékos csökkenést mutattak, míg februárban 16,4 százalékosat.

Az euróövezetben is javult a helyzet

Az Eurostat előzetes adatai szerint márciusban 6,9 százalékra csökkent az infláció az euróövezetben a februári 8,5 százalékról, miután októberben még rekordszinten, 10,6 százalékon állt. Az elemzői várakozások átlagában 7,1 százalék szerepelt márciusra. Az euróövezetben 0,9 százalékkal nőttek a fogyasztói árak márciusban februárhoz képest, amikor kisebb, 0,8 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

 

origo.hu

Közröhej tárgya lett a Bayern és Harry Kane - BL-mémek

origo.hu

Drámai bejelentés: Lengyelország evakuálására készül a lengyel védelmi miniszter

life.hu

Bridgerton: kulisszatitkok a sorozat 6 sztárjáról és karaktereikről

vg.hu

Ezt nem várta senki: újabb rendkívüli üzemanyagár-változást jelentettek be Magyarországon – véget ért az általános árcsökkentés

metropol.hu

Erre senki sem számított: fotóval jelentette be a váratlan hírt Szoboszlai Dominik

vg.hu

Nem értik, mi történik a Bónusz Magyar Állampapírral

mandiner.hu

Magyar Péter eddigi „munkássága” – ezt érte el a baloldal új reménysége

travelo.hu

Nem mindennapi hajó szelte a Tisza habjait Kiskörénél

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

videa.hu

Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)

life.hu

Bármi legyen az oka, kezelni kell (hirdetés)

ripost.hu

Lövésre riadtak egy csendes budapesti utca lakói, Majka "barátja" rántott fegyvert az otthonában

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Gyászol a rádiós: 12 hét alatt veszítette el szeretett édesanyját

KÜLFÖLD

Elképesztő: 1600 éves leletre bukkant kertészkedés közben egy tanár

KÜLFÖLD

„Ez volt életem legszebb napja, de nem tudtam, hogy az lesz vele az utolsó” – Kórházi esküvője másnapján elhunyt a súlyos beteg férj

KÜLFÖLD

Súlyos hiba: egy vagyonnal rövidítette meg a pincér az idős asszonyt