Létrehozva: 2017.03.07.

Fizess a migránsaidért!

A francia elnökjelölt, Emmanuel Macron londoni látogatása során nem lopta be magát a britek szívébe.

Marine Le Pen legnagyobb riválisa lehet a francia választásokon a függetlenként induló Emmanuel Macron, aki kedden már a brit miniszterelnökkel, Theresa May-jel egyeztetett a két ország kapcsolatának lehetséges jövőjéről. Ezek után a britek valószínűleg abban fognak bízni, hogy a nacionalista Le Pen lesz a franciák következő elnöke…

 

Macron ugyanis több területen is azzal vádolta May-éket, hogy nem járnak el fair módon. Elsősorban a migránsválság rendezésével kapcsolatban tett olyan kijelentéseket, aminek a britek nem örülnek: elnökként szeretné, ha ők is mélyebben a zsebükbe nyúlnának, és foglalkoznának azokkal a Franciaországban állomásozó migránsokkal, akik az Egyesült Királyságba akarnak átjutni.

Macron a 2005-ös Le Touquet-egyezmény módosított újraélesztését vetette fel: eszerint a brit és francia hatóságok ellenőrizhették a másik országok kikötővárosaiban tartózkodók útlevelét. Sokak szerint ennek a megoldásnak köszönhetően jött létre Calais-ban a spontán sátortábor, a Dzsungel is…

A másik kényes kérdés, amelyet a 39 éves politikus érintett, a Brexit-ügyi kárpótlások köre volt. Szerinte ugyanis a briteknek igenis meg kell fizetniük azért, hogy felrúgják az uniós megállapodásokat, ezért a tagállamok igényeit figyelembe véve kellene kilépniük. Emellett ígérete szerint arra fog törekedni, hogy a tehetséges, EU-ban hívő brit szakembereket átcsábítsa Franciaországba, ahol nagyszerű lehetőségeket biztosítanak számukra.

A jelenlegi felmérések szerint kiélezett verseny várható a francia elnöki székért, amelyre Macron is esélyes.

origo.hu

Mikes Anna elképesztő formában, a legrövidebb szoknyájában tért vissza

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

life.hu

Met-gála 2024: táncuk is bizonyítja, még mindig lángol a szerelem Nicol Kidman és férje között - Fotó

vg.hu

Üzemanyag: mindent beleadnak a kereskedők – péntektől eddig nem látott mértékben csökken a benzin és a dízel ára

ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

mindmegette.hu

Elő a bográcsokkal! Ez a magyaros gulyásleves lehet a kerti partik királya

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

hirtv.hu

KOMMENT! Új közéleti talkshow Mészáros Nórival hétfőtől csütörtökig 17.50, HírTV! (hirdetés)

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KÜLFÖLD

Macron fenyegető mondataira kemény választ adott Putyin

KÜLFÖLD

Brüsszel nem törődik az európai emberek érdekeivel

KÜLFÖLD

Teljes agyrém: már az Európai Tanács elnöke is háborúról beszél

KÜLFÖLD

A calabriai maffia halálos „zombidroggal” árasztja el Európát

KÜLFÖLD

Tragédia a cirkuszban: családja szeme láttára halt meg a 4 éves kislány

KÜLFÖLD

Harry hiába utazott haza, III. Károly nem akart vele találkozni

KÜLFÖLD

A bébiőrre riadt éjszaka egy édesanya: meghűlt a vér az ereiben attól, amit hallott és rohant át

KÜLFÖLD

Hozzáment örökbefogadott fiához egy anya, majd döbbenetes ok miatt váltak el