KIAJOBB

Szerző SK

Létrehozva: 2024.04.14.

Szoboszlait nem kímélik a szurkolók; felismered a magyar sztársportolót?

Ezek voltak a Ripost legolvasottabb sport témájú cikkei a héten.

Két sikertelen meccsen van túl Liverpool, s bizony Szoboszlai Dominik is magára haragította a szurkolókat. A Manchester United elleni idegenbeli bajnokin (2-2) a magyar középpályás több gólt is szerezhetett volna, majd a 60. perc után cserélte le őt Jürgen Klopp. A fanatikusok leginkűbb azzal támadták a szakvezetést és Dominikot, hogy szerintük Curtis Jonest vagy Harvey Elliottot kellett volna kezdetni, míg Szoboszlainak elég a csere-szerepkör is.
Az Atalanta elleni Európa-liga fiaskó után (0-3) is kapott hideget-meleget Szoboszlai.

Csak a hajával, meg a telefonjával törődik, a focival nem

- írta az egyik túlságosan szigorú kommentelő.

A brighoni Grosst (balra) kicsit jobbnak ítélik Szoboszlainál, de vasárnap egyértelműen a magyar volt a nyerő kettejük közül
Szoboszlai nehezebb napokon van túl Fotó: Getty Images

Alig lehet ráismerni olimpiai ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok úszóra, Cseh Lászlóra. 112 alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára magyar bajnokságokon, legtöbbször leborotvált fejjel és még annál is szőrtelenebb arccal, miközben az egész ország őt ünnepelte.

Cseh Laci két és fél éve visszavonult, most egy szponzoreseményen jelent meg felnyírt hajjal, borostásan.

Újra formában van a Hertha Berlin focicsapata, a gárda sorozatban két bajnokit nyert meg a német másodosztályban. Dárdai Pál mégsem lehet nyugodt, sajtótájékoztatós botránya után klubja nem állt ki mellette, elnézést kértek az újságíróktól. Sőt, azt is hallani, hogy a trénertől a nyáron harmadszor is megválnak. Ha így is lesz, nem biztos, hogy munkanélküli lesz Dárdai, aki hazatérhet Magyarországra.
Egy, a MOL-hoz közel álló forrás megerősítette az Újpesti Hírmondónak, hogy a vállalat komolyan fontolóra vette Dárdai Pált, mint a csapat leendő vezetőedzőjét. A lépés logikusan illeszkedik a MOL azon törekvésébe, hogy megerősítse jelenlétét a magyar labdarúgásban, és hosszú távon emelje annak színvonalát.

Dárdai ellen a Herthán belülről munkálkodik az amerikai befektetőcég képviselője
Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

 

origo.hu

Itt a világháború, egy EU-tagország katonákat küld Ukrajnába

borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

vg.hu

Az oroszok ismét áttörtek, az ukránok most Krasznohorivkánál tartóztatták fel őket, Csasziv Jarból szinte semmi nem maradt

ripost.hu

Kegyetlenül nekimentek Hosszú Katinkának, de az úszónő is visszavágott

hirtv.hu

Reagált a rendőrség Magyar Péterék internet blokkolásos sztorijára

origo.hu

Berki Mazsi a gazdag barátjáról: Tudtam, hogy lesz köztünk valami

mindmegette.hu

Rosszul teszed, ha így eszed a tükörtojást! A szakértő elmondja, hogyan illene

she.life.hu

Baráti körben– undercover összefogás (hirdetés)

ripost.hu

Kiakadt Kőgazdag Aurél: nem engedik érettségizni

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

azenkertem.feol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Bajnokok Ligája után teljes szétesés: óriási gondban a magyar válogatott kulcsembere

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

"Pusztító magyarok" - Szoboszlaitól és a magyar válogatottól meglepetést várnak az Eb-n

KIAJOBB

Lehull a lepel, a korábbi csapattárs elárulta, milyen lesz Szoboszlai jövője a Liverpoolnál

KIAJOBB

Egy korszak lezárul: válogatott csapatkapitánya elhagyja a Fradit

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt