Létrehozva: 2023.02.19.

"Szó szerint szórakoznak vele!" - Dárdai Pál bepipult a fia miatt

Dárdai Pál szerint másfél évig szórakoztak Mártonnal, de ő erősebben tért vissza a mellőzésből. Apja helyett a fiú tehet csodát a nélküle már rég temetett berlini futballcsapattal.

Az ingataggá vált kispad első számú várományosaként kezelt Dárdai Pál helyett középső fia, Dárdai Márton mentheti meg a Hertha BSC labdarúgócsapatát a kieséstől a német Bundesligában. A közel másfél éve – apja 2021 őszi leváltása óta – látványosan mellőzött 21 éves védőnek Fredi Bobic sportigazgató menesztése után végre bizalmat szavazott Sandro Schwarz vezetőedző.

Dárdai Márton nem először bizonyíthat Jude Bellinghamék (jobbra) ellen
Dárdai Márton nem először bizonyíthat Jude Bellinghamék (jobbra) ellen   Fotó: AFP

Finoman fogalmazva élt a lehetőséggel: hibátlan játékkal és fontos bombagóllal vezette rég várt győzelemre (4-1) az idén első pontjaikat begyűjtő berlinieket a Mönchengladbach ellen. Nem véletlenül választották be a 20. forduló csapatába a Kickernél. A Hertha főként neki köszönhetően lépett előre a kieső, 17. helyről eggyel följebb, osztályozós pozícióba. Persze a veszély ezzel nem múlt el, és Dárdaiékra vasárnap (17.30, tv: Aréna 4) "egy számmal erősebb" Borussia, a hétközi BL-nyolcaddöntőben a Chelsea-t 1-0-ra verő, dobogós Dortmund vár.

Dárdai Márton kisebb sérülése már a múlté, a hét második felében már csapattársaival együtt edzett, így szinte biztosan újra bizonyíthatja, hogy a kezdőcsapatban a helye. 

Hogy eddig miért mellőzte mindhárom Hertha-edző, aki apját követte a szakvezetői poszton, arra Dárdai Pál maga utalt a Sportrádió csütörtöki Sportreggel című műsorában.

Másfél évig szórakoztak Dárdai fiával

– Megvannak még a kapcsolataim, az idősebb, rutinos játékosok folyamatosan mondták: nem értik, Márton hogyhogy nem játszik, mikor edzéseken a legjobb. Megvan biztos ennek is a mottója, hogy miért nem játszott, nem gond. Most felszabadult kicsit a berlini világ, más lett a világ, van, aki elkerült, van, aki idekerült – utalt korábbi szövetségi kapitányunk a már edzőként is kritizált klubvezetői hibákra.

Kiemelte, hogy fia rengeteget tanult a mellőzése alatt. Korábban mindenütt vezérként kezelték az edzői és a csapattársai is, most viszont szembesült azzal, hogy

szó szerint szórakoznak vele, ezt kellett lenyelni, de amikor berakták, a mezőnyben magasan a legjobb játékos volt a pályán. (...) Azért volt szép pillanat, mert az emberből kijött, amit le kellett nyelni másfél évig. Látszott, hogy dolgozott, hogy nemcsak szövegelt valaki

– mondta Dárdai Pál a teljes egészében ide kattintva meghallgatható rádióbeszélgetésben.

A Bundesliga kiesőzónájának állása 20 forduló után:

13. Augsburg 21 pont

14. Hoffenheim 19

15. Bochum 19

16. Hertha 17

17. Stuttgart 16

18. Schalke 12

A szezon végén két csapat kiesik, a 16. osztályozót játszik a bennmaradásért a másodosztály harmadik helyezettjével.

 

 

origo.hu

Kiderült a folyton vetkőző Elizabeth Hurley hazugsága

origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

mandiner.hu

Kínával Párizs barátkozhat, Budapest nem – a francia elnök kaviárral fogadta Hszi elnököt

ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

mandiner.hu

Nocsak, még a Le Monde szerzője is elugrott a közeli Debrecenbe, hogy megcsodálja Magyar Pétert

origo.hu

Félmeztelenül fotózták a Miss Balaton győztesét

travelo.hu

Mostantól Splitben található Horvátország legmagasabb épülete

ripost.hu

VV Virág luxusmárkával villog, durván nekimentek a kommentelők

she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

Iratkozzon fel a Ripost hírlevelére!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

KIAJOBB

Michael Jordanhez hasonlítják a Budapesten fellépő szupersztárt

KIAJOBB

„Nem kérdés, nyerni fog a Fradi” - az MTK legendája nem bízik a csodában

KIAJOBB

Hajrá: Liverpool! Szoboszlaiék az élen, csodacsapatot is megelőznek

KIAJOBB

Dárdai nagy harcra készül a barátok ellen

KIAJOBB

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

KIAJOBB

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

KIAJOBB

Történelmi győzelem, óriási sikert aratott a magyar válogatott

KIAJOBB

Nagyot kockáztat, a jövőjével játszik a Ferrari pilótája